Zsebemben a világ

Vagyis megkaptam Anyutól előszülinapi ajándékként a világ legjobb telefonját. Na jó, talán nem a legjobb, de nekem tökéletes. És tegyük idézőjelbe: "telefon". Mert az, hogy lehet vele telefonálni... sokadlagos szempont :)

Nem állítom, hogy technofób vagyok, de ez a fajta technika teljesen elkerült az utóbbi pár évben. És tessék, mire észbe kapok, már 5 éves lemaradásom van és egy óvodás is ügyesebben nyomkodja az okostelefont, mint én. Két napja gyakorlatilag belenőtt a kezembe a telefon (elég addiktív játék), de még közel sem fedeztem fel rajta mindent. Hihetetlenül okos, gyakorlatilag egy komplett számítógép (6-szor erősebb processzorral mint az első asztali gépünké), feleslegessé tette a GPS-t, az MP3 lejátszót, a diktafont és hát igen... egy kicsit az élő emberi kapcsolatokat is.

Egyelőre elég nagy kihívást jelent 6X6mm-es "gombokat" eltalálni az ujjbegyemmel (képzelem milyen lehet virsliujjakkal ugyanezt nyomkodni), a konstans döbbenetről nem is beszélve, hogy e-mailt írok, híreket olvasok, zenét hallgatok, játszom, (és tényleg csak utolsó sorban telefonálok) egy tenyérnyi kütyün.

Ha belegondolok, hogy a mai gyerekek ezzel a technikával nőnek fel, nem csoda, hogy teljesen másképp gondolkodnak, viselkednek és reagálnak a világ dolgaira, mint mi, akik társasjátékokkal játszottunk meg fogócskáztunk a ház körül. Sokkal korábban sokkal többféle technikai dologgal találkoznak, amitől biztosan találékonyabbak és alkalmazkodóbbak, viszont úgy látom, hogy türelmetlenebbek is. Ha a telefonjában, TV-ben, számítógépen mindent megkap azonnal, máshol miért kellene egy percet is várnia: az iskolában, ha jelentkezik és nem szólítják fel; a piros lámpánál; a boltban, ha nem kerül rögtön sorra stb.