Egy héttel ezelőtt felmondtam a benzinkúton, vagyis megpróbáltam felmondani. Mondtam a főnökömnek, hogy még egy hetet akarok dolgozni, aztán viszlát. Erre csak annyit kérdezett, hogy miért? Gondoltam nem kezdem el hosszasan ecsetelni, hogy azért, mert nem szeretek a fagyban szeneszsákokat pakolni meg havat lapátolni, és mert van egy olyan nagyképű rögeszmém, hogy a logopédus diplomámmal ennél többre vagyok hivatott. Szóval csak annyit mondtam, hogy azért, mert a férjem elkezdett Edinburgh-ban dolgozni és csak hétvégén láthatnám, de hétvégén meg én dolgozom, így sosem találkozunk. A ravasz banya erre gyakorlatilag kijelentette, hogy akkor hétfőn és pénteken továbbra is tudok dolgozni. Én meg agymosottan bólogattam, hogy hát i-i-igen. Majd kijöttem az irodájából, és NEEEEEEEM.
Végül nagy huzavona után (aminek során közölték, hogy mennyire csalódottak, amiért így cserben hagyom őket, ráadásul a sok jó után, amit ők értem tettek...) abban állapodtunk meg, hogy karácsonyig csinálom a hétfőket és a péntekeket, így nekik is van lehetőségük találni valakit a helyemre, aztán csókolom. Ebben a tudatban mentem be tegnap is dolgozni, majd mikor bezártam a boltot, szólt a banya, hogy beszélni akar velem. Ez alapvetően nem jó jel, de tekintve hogy már felmondtam, gondoltam nagy baj nem jöhet. Bementem, ő pedig csak annyit mondott, hogy átrendezték a shifteket, nem kell többet mennem. Erre gyanítom, hogy ilyen megdöbbent "most akkor ki vagyok rúgva??!" fejet vághattam, mert hozzátette, hogy hát ezt szerettem volna, így nekem is könnyebb lesz. Hát végül is igen. Állítom, csak azért csinálta ezt az egész cirkuszt, hogy ő küldhessen el. Ami persze baromira nem számít, a lényeg, hogy soha többet Darsie Autopoint. (kivéve ha pont abban az isten háta mögötti faluban fogy ki egyszer a benzin a kocsimból)
2012. december 8., szombat
2012. november 30., péntek
"Semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik"
Most hívott Mr Findlay (pontosan akkor, amikorra ígérte - jó pont), viszont nem a legjobb hírrel: nagyon tetszik neki az önéletrajzom, külön értékeli, hogy értek a számítógépekhez (jól van na, mindenki szépít egy kicsit az önéletrajzában), szóval tökéletes lennék a posztra, DE: és itt következett egy hosszadalmas és zavaros magyarázkodás, amiből azt vettem ki, hogy a család, akikkel együtt csinálja az üzletet, nem teljesen ért egyet azzal, hogy ő felvesz engem ismeretlenül, "versenytárgyalás" nélkül és most azonnal.
A lényeg: azt mondta, hogy most nem mond sem igent, sem nemet, és majd jövő hét pénteken felhív, hogy hogy áll a dolog. Fogalmam sincs, hogy ez mit jelent. Túl szép volt, hogy igaz legyen?
A lényeg: azt mondta, hogy most nem mond sem igent, sem nemet, és majd jövő hét pénteken felhív, hogy hogy áll a dolog. Fogalmam sincs, hogy ez mit jelent. Túl szép volt, hogy igaz legyen?
2012. november 27., kedd
Szerencsecsillag
Az utóbbi időben gyanúsan magas a mázlifaktorunk. Oszkár megkapta álmai munkáját: egy meseszép irodában programozik Edinburgh központjában, a Scott Monument lábánál (és egy Whittard bolt közvetlen szomszédságában). Ráadásul valahogy az az érzésem, hogy annyira szereti, hogy akkor is bejárna, ha neki kellene fizetnie, hogy dolgozhasson.
Az egyetlen baj csak az, hogy reggel 8-kor elindul és este 8-ra ér haza. Így alig látom, plusz rám hárulnak olyan dolgok, mint pl. főzés... és nem is folytatom. Ezért hát a büszkeségbe és örömbe vegyül egy kis "Úristen, akkor én most háztartásbeli leszek vagy miaszösz" para. Meg őszintén szólva elég kiábrándító, hogy én emellett egy benzinkúton a 10 fokban fagyoskodok, szeneszsákokat emelgetek és egerek elől menekülök. Mindezt úgy, hogy a havi fizum kevesebb, mint Oszkár 3 napi bére. Szóval kb. múlt péntekre eljutottam odáig, hogy ha már nem a pénzért, nem a túlélésért csinálom, akkor miért is?? Innen pedig már csak egy lépés gondolatban az, hogy "szakadjon meg a benzinkút, ennél én jobbat érdemlek" - megigazítom a tiarát a fejemen és elsétálok.
Mire szeneszsák pakolgatás közben ennek a gondolatnak a végére értem, besétált az ajtón a megváltás. Szó szerint: Mr Findley állandó vásárlónk a benzinkúton, és pénteken miután fizetett, megkérdezte, hogy amúgy nem lenne -e kedvem az irodájában dolgozni... Kis híján a nyakába ugrottam, úgy mondtam, hogy: Yessss :)
Ilyen egyébként nem hiszem, hogy valaha is történt velem. Mármint, hogy valami nagyon nagyon jó dolog az ölembe esett és a kisujjamat sem kellett mozdítanom érte, csak rágondolnom. Azt hittem, hogy a "jó helyen voltam jó időben" típusú mázlisták egy másik univerzumban élnek. Úgy tűnik, mégsem. :)
Az egyetlen baj csak az, hogy reggel 8-kor elindul és este 8-ra ér haza. Így alig látom, plusz rám hárulnak olyan dolgok, mint pl. főzés... és nem is folytatom. Ezért hát a büszkeségbe és örömbe vegyül egy kis "Úristen, akkor én most háztartásbeli leszek vagy miaszösz" para. Meg őszintén szólva elég kiábrándító, hogy én emellett egy benzinkúton a 10 fokban fagyoskodok, szeneszsákokat emelgetek és egerek elől menekülök. Mindezt úgy, hogy a havi fizum kevesebb, mint Oszkár 3 napi bére. Szóval kb. múlt péntekre eljutottam odáig, hogy ha már nem a pénzért, nem a túlélésért csinálom, akkor miért is?? Innen pedig már csak egy lépés gondolatban az, hogy "szakadjon meg a benzinkút, ennél én jobbat érdemlek" - megigazítom a tiarát a fejemen és elsétálok.
Mire szeneszsák pakolgatás közben ennek a gondolatnak a végére értem, besétált az ajtón a megváltás. Szó szerint: Mr Findley állandó vásárlónk a benzinkúton, és pénteken miután fizetett, megkérdezte, hogy amúgy nem lenne -e kedvem az irodájában dolgozni... Kis híján a nyakába ugrottam, úgy mondtam, hogy: Yessss :)
Ilyen egyébként nem hiszem, hogy valaha is történt velem. Mármint, hogy valami nagyon nagyon jó dolog az ölembe esett és a kisujjamat sem kellett mozdítanom érte, csak rágondolnom. Azt hittem, hogy a "jó helyen voltam jó időben" típusú mázlisták egy másik univerzumban élnek. Úgy tűnik, mégsem. :)
2012. szeptember 14., péntek
Irány a college avagy ha kidobnak az ajtón, visszamászok az ablakon
Úgy tűnik, szép lassan megint minden sikerül, amire vágytam: Keddtől business-t tanulok a Perth College-ban! :)
Az ehhez vezető út viszont szokás szerint elég rögös volt. Pár napja Daniela írt, hogy Perth-ben még vesznek fel embereket az egy éves business course-ra, jelentkezzek. Iszonyúan szerettem volna, de aggódtam, hogy nem lehet majd összeegyeztetni a benzinkúttal, ráadásul Perth 22 mérföldre van Dundee-tól, tehát az utazás is elég sokba kerülne. Épp ezért felhívtam a college-ot, hogy megtudjam hány nap kellene menni egy héten. Két nap próbálkozás után végre elértem őket, mire közölték, hogy a kurzus betelt. Addigra viszont már kitöltöttem a 100 oldalas jelentkezési lapot, úgyhogy gondoltam, most már akkor is elküldöm, ha a kutyát sem érdekli ("visszamásztam az ablakon"). Erre ma felhívtak a college-ból, hogy megkapták a jelentkezésemet, fel vagyok véve, kedden várnak szeretettel. Plusz szerencsére csak hetente háromszor kell menni, így a főnököm is rábólintott és az utazást is ki bírom majd fizetni. Mit kívánhatnék még? :)
Az ehhez vezető út viszont szokás szerint elég rögös volt. Pár napja Daniela írt, hogy Perth-ben még vesznek fel embereket az egy éves business course-ra, jelentkezzek. Iszonyúan szerettem volna, de aggódtam, hogy nem lehet majd összeegyeztetni a benzinkúttal, ráadásul Perth 22 mérföldre van Dundee-tól, tehát az utazás is elég sokba kerülne. Épp ezért felhívtam a college-ot, hogy megtudjam hány nap kellene menni egy héten. Két nap próbálkozás után végre elértem őket, mire közölték, hogy a kurzus betelt. Addigra viszont már kitöltöttem a 100 oldalas jelentkezési lapot, úgyhogy gondoltam, most már akkor is elküldöm, ha a kutyát sem érdekli ("visszamásztam az ablakon"). Erre ma felhívtak a college-ból, hogy megkapták a jelentkezésemet, fel vagyok véve, kedden várnak szeretettel. Plusz szerencsére csak hetente háromszor kell menni, így a főnököm is rábólintott és az utazást is ki bírom majd fizetni. Mit kívánhatnék még? :)
2012. szeptember 6., csütörtök
Öregszem
Kedden elkísértem Mátét az orvoshoz, mert ahhoz hogy regisztrálják, részt kell vennie egy általános orvosi ellenőrzésen. Gondoltam bemegyek vele a nővérhez is, hátha olyat kérdez tőle, amit nem ért. Még le sem ért a fenekem a székre, mikor a nővér rám nézve inkább kijelentette, mint kérdezte: "You're his mom, right?" Én a döbbenettől dadogva válaszoltam, hogy: csak stepmom, ő a férjem gyereke.
Most akkor a) vagy baromi öregnek nézek ki, b) sikerült olyan helyre költöznöm, ahol normális, hogy 26 éves nőknek tinédzser gyereke van. Akárhogy is: Jesszusom!!!
Most akkor a) vagy baromi öregnek nézek ki, b) sikerült olyan helyre költöznöm, ahol normális, hogy 26 éves nőknek tinédzser gyereke van. Akárhogy is: Jesszusom!!!
2012. augusztus 27., hétfő
Öröm a köbön
Tudom, hogy nem kellene elkiabálnom, mert abból jönnek a nagy pofáraesések, de ez túl nagy öröm ahhoz, hogy még napokig magamban tartsam. (Nem, Apa, nem vagyok terhes.) Viszont VAN MUNKÁM!! Nem álmaim munkája, de a tény, hogy van: csoda.
Az egész úgy kezdődött, hogy felhívtam az álláshirdetésben megadott telefonszámot, és a nő, aki felvette, rögtön behívott egy állásinterjúra. Én nagy reményekkel meg is jelentem, ő viszont nem volt ott. A férje, akivel együtt vezetik a benzinkutat, mondta, hogy beteg, de odaadja neki az önéletrajzomat és majd másnap hívnak. Ez után egy hétig nem hívtak, úgyhogy elkönyveltem, hogy szemetek és pukkadjanak meg. Aztán egyszer csak hívott a nő, hogy rettentően sajnálja a múltkorit, bemennék -e még egyszer? Naná. Bementem, nagyon kedves volt, a munka is elfogadhatónak tűnt (nagyrészt pénztárosi munka a benzinkút shopjában), és úgy tűnt, hogy én is tetszem neki (mondta, hogy szívesen alkalmaz lengyeleket, mert szorgalmasak :D). Az interjú végén azzal búcsúzott, hogy még másnap döntést hoz, és ha én vagyok a befutó, hívni fog. Hát másnap nem hívott, így én kiborultam, hogy akkor énnekem sose lesz már munkám, és jó feleség módjára kiakasztottam Oszkárt is. Végül ma, pont mire nálam tetőfokára hágott a kétségbeesés és a fojtogató önsajnálat, felhívtak, hogy enyém a munka.
Úgyhogy most megyek is aludni, mert holnap reggel 7-re ott kell lennem :)
Az egész úgy kezdődött, hogy felhívtam az álláshirdetésben megadott telefonszámot, és a nő, aki felvette, rögtön behívott egy állásinterjúra. Én nagy reményekkel meg is jelentem, ő viszont nem volt ott. A férje, akivel együtt vezetik a benzinkutat, mondta, hogy beteg, de odaadja neki az önéletrajzomat és majd másnap hívnak. Ez után egy hétig nem hívtak, úgyhogy elkönyveltem, hogy szemetek és pukkadjanak meg. Aztán egyszer csak hívott a nő, hogy rettentően sajnálja a múltkorit, bemennék -e még egyszer? Naná. Bementem, nagyon kedves volt, a munka is elfogadhatónak tűnt (nagyrészt pénztárosi munka a benzinkút shopjában), és úgy tűnt, hogy én is tetszem neki (mondta, hogy szívesen alkalmaz lengyeleket, mert szorgalmasak :D). Az interjú végén azzal búcsúzott, hogy még másnap döntést hoz, és ha én vagyok a befutó, hívni fog. Hát másnap nem hívott, így én kiborultam, hogy akkor énnekem sose lesz már munkám, és jó feleség módjára kiakasztottam Oszkárt is. Végül ma, pont mire nálam tetőfokára hágott a kétségbeesés és a fojtogató önsajnálat, felhívtak, hogy enyém a munka.
Úgyhogy most megyek is aludni, mert holnap reggel 7-re ott kell lennem :)
2012. augusztus 15., szerda
Lakáskeresés 2
Azt hiszem, ma megtaláltuk álmaink albérletét. Jó környéken van és nagyon tiszta!! Frissen fel van újítva, vagyis minden tip-top benne és nagyon tágas (a konyhában fogócskázni lehetne). Csomó beépített szekrény és tároló van, szóval nem lenne az az érzésem, hogy még a plafonról is a cuccaink lógnak (mint itt). Gyanús módon még az ára sem vészes, Ł500 és lehet alkudni, mert a tulaj kétségbeesetten szeretné már kiadni. Az ingatlanos szerint jó ideje egyáltalán nincsenek érdeklődők, ami azért elég furcsa, mert akárhogy nézzük, ez a lakás szuper. Azért holnap még megnézünk 2 másikat, de ha nem esik ki csontváz a szekrényből, könnyen lehet, hogy a mainál maradunk.
2012. augusztus 14., kedd
Lakáskeresés
Próbálunk új albérletet találni, mert egyrészt törvényellenes, hogy hárman lakunk egy 1 hálószobás lakásban, másrészt tényleg nem túl szerencsés, hogy Máté a nappaliban alszik, és kezd nagyon szűkös lenni a hely.
A találjuk meg új otthonunkat projekt keretében tegnap és ma is megnéztünk egy-egy lakást. A tegnapiba egy nagyon jófej ingatlanos vitt el minket, de a humora és a kedvessége sem tudta kompenzálni, amit a lakásban láttunk. Oszkár már a lépcsőházból szeretett volna visszafordulni, de végül is bementünk a lakásba. Az arcunk egyre torzult a rothadó dolgok láttán, majd finoman megjegyeztük, hogy tudjuk, hogy 390 fontért szinte ingyen van, de mi konkrétan akkor sem költöznénk be ha ők fizetnének ugyanennyit. A fickó még győzködött, hogy de ki lesz festve, és az ex-bérlők visszaállítják az eredeti állapotokat (nem akarom tudni, azok milyenek...), de kitartottunk amellett, hogy ide nem festés, hanem egy kézigránát kell.
Ezután mondta, hogy van egy másik lakás is, kicsit drágább ugyan, de akkor az majd biztosan jobban megfelel az igényeinknek, bár épp most újítják fel, de azért nézzük meg. Ma el is mentünk nagy reményekkel, de már a lépcsőházban kezdtem rosszul lenni. A legyek felhőben keringtek, a szagok elkábítottak, és komoly attrakció volt úgy eljutni az ajtóig, hogy se macska pisibe se szarba ne lépjek. A lakásról meg csak annyit, hogy bár azt mondták, hogy teljesen fel lesz újítva, úgy gondoltuk, hogy ezt a lakást bontógolyóval sem tudják annyira felújítani, hogy ott akarjunk élni. Igyekeztünk semmihez sem hozzáérni, aztán futva mentünk ki a házból.
A jó hír viszont, hogy 3 másik lakás megnézésére is kaptunk időpontot, mind drágábbak de elvileg kulturáltabbak is mint ezek. Szóval a lelkesedésünk töretlen :)
A találjuk meg új otthonunkat projekt keretében tegnap és ma is megnéztünk egy-egy lakást. A tegnapiba egy nagyon jófej ingatlanos vitt el minket, de a humora és a kedvessége sem tudta kompenzálni, amit a lakásban láttunk. Oszkár már a lépcsőházból szeretett volna visszafordulni, de végül is bementünk a lakásba. Az arcunk egyre torzult a rothadó dolgok láttán, majd finoman megjegyeztük, hogy tudjuk, hogy 390 fontért szinte ingyen van, de mi konkrétan akkor sem költöznénk be ha ők fizetnének ugyanennyit. A fickó még győzködött, hogy de ki lesz festve, és az ex-bérlők visszaállítják az eredeti állapotokat (nem akarom tudni, azok milyenek...), de kitartottunk amellett, hogy ide nem festés, hanem egy kézigránát kell.
Ezután mondta, hogy van egy másik lakás is, kicsit drágább ugyan, de akkor az majd biztosan jobban megfelel az igényeinknek, bár épp most újítják fel, de azért nézzük meg. Ma el is mentünk nagy reményekkel, de már a lépcsőházban kezdtem rosszul lenni. A legyek felhőben keringtek, a szagok elkábítottak, és komoly attrakció volt úgy eljutni az ajtóig, hogy se macska pisibe se szarba ne lépjek. A lakásról meg csak annyit, hogy bár azt mondták, hogy teljesen fel lesz újítva, úgy gondoltuk, hogy ezt a lakást bontógolyóval sem tudják annyira felújítani, hogy ott akarjunk élni. Igyekeztünk semmihez sem hozzáérni, aztán futva mentünk ki a házból.
A jó hír viszont, hogy 3 másik lakás megnézésére is kaptunk időpontot, mind drágábbak de elvileg kulturáltabbak is mint ezek. Szóval a lelkesedésünk töretlen :)
2012. augusztus 12., vasárnap
Anyának
Próbálok a jó dolgokra koncentrálni, és nem arra, hogy:
- perverz, elkeserítő és megalázó módon megint Dundee-ban vagyok
- a londoni Business suli nélkülem kezdődik el a jövő héten
- a londoni élet valószínűleg örökre álom marad
- se munkám, se iskola, ahol tanulhatnék, se kilátás ezek megváltoztatására
De jó dolog például visszaemlékezni az esküvőnkre, ami minden sutasága ellenére csodálatos volt. Annyi szép emléket adott, amire életünk végéig boldogan fogunk visszaemlékezni. Például nagymama koromban is büszkén fogom nézegetni a fényképeket (szerintem soha sem voltunk még olyan szépek, mint aznap :)), és az emlékkönyvet is jó újraolvasni, mert rengeteg megható és vicces jókívánságot kaptunk.
Bár azt gondoltam, hogy az esküvő a rokonoknak és a barátoknak szól, és az a lényeg, hogy ők jól érezzék magukat meg elérzékenyüljenek, de valójában nekünk is óriási élmény volt. Rengeteg szeretetet és figyelmet kaptunk, és nem csak pózoltunk, tényleg a szerelmünket ünnepeltük. Úgy tűnik, mégiscsak jó dolog félredobni a rációt és a hideg észérveket és rövid együttélés után házasodni, amíg még vakon szerelmesek vagyunk egymásba. :)
Az esküvőszervezés biztos nem lesz a kedvenc elfoglaltságom ezután sem, de menyasszonynak lenni leírhatatlanul jó volt!
- perverz, elkeserítő és megalázó módon megint Dundee-ban vagyok
- a londoni Business suli nélkülem kezdődik el a jövő héten
- a londoni élet valószínűleg örökre álom marad
- se munkám, se iskola, ahol tanulhatnék, se kilátás ezek megváltoztatására
De jó dolog például visszaemlékezni az esküvőnkre, ami minden sutasága ellenére csodálatos volt. Annyi szép emléket adott, amire életünk végéig boldogan fogunk visszaemlékezni. Például nagymama koromban is büszkén fogom nézegetni a fényképeket (szerintem soha sem voltunk még olyan szépek, mint aznap :)), és az emlékkönyvet is jó újraolvasni, mert rengeteg megható és vicces jókívánságot kaptunk.
Bár azt gondoltam, hogy az esküvő a rokonoknak és a barátoknak szól, és az a lényeg, hogy ők jól érezzék magukat meg elérzékenyüljenek, de valójában nekünk is óriási élmény volt. Rengeteg szeretetet és figyelmet kaptunk, és nem csak pózoltunk, tényleg a szerelmünket ünnepeltük. Úgy tűnik, mégiscsak jó dolog félredobni a rációt és a hideg észérveket és rövid együttélés után házasodni, amíg még vakon szerelmesek vagyunk egymásba. :)
Az esküvőszervezés biztos nem lesz a kedvenc elfoglaltságom ezután sem, de menyasszonynak lenni leírhatatlanul jó volt!
2012. július 24., kedd
God Bless America
Mi lenne, ha következmények nélkül lelőhetnél minden
idiótát, aki idegesít: a parasztot, aki két parkolóhelyet foglal el a
BMW-jével, a bunkó, kegyetlen műsorvezetőt, az elkényeztetett 16 éves picsákat,
akik visítva lehülyézik a szüleiket, mert nem azt a kocsit kapták
születésnapjukra, amit akartak és így tovább? Ugye tetszik a gondolat?
Szerintem nincs a 21. században olyan gondolkodó lény, aki még nem fantáziált
ezen. De egy (Bobcat Goldthwait) odáig jutott, hogy filmet is forgatott erről.
Franket ugyanaznap rúgják ki az állásából, mikor megtudja,
hogy gyógyíthatatlan agydaganata van. Felesége már rég elhagyta, az
elkényeztetett kis szörnyeteg lánya pedig látni sem akarja. Franknek hát igazán
nincs miért tovább élnie, hacsak azért nem, hogy –úgysincs mit vesztenem-
alapon párat kinyírjon a fent említett díszpéldányokból. A célpontok száma
végtelen, ugyanis hősünk megcsömörlött a modern Amerika minden tipikus
polgárától: a képmutatóktól, a sekélyes, szégyentelen, lelketlen, gátlástalan
törekvőktől és a felszínes agymosottaktól. Társául szegődik még egy hasonló
gondolkodású, életvidám, és kellőképpen torz lelkületű gimnazista, Roxy. Sérthetetlennek
tűnő párosuk ezennel elindul igazságot osztani.
A film érdemi mondanivalóját Frank teátrális monológja
(mégiscsak amerikai film, nem tudja meghazudtolni önmagát) tartalmazza, miszerint
Amerika rossz, romlott, rohad a benne élő emberekkel együtt. A példányok
bemutatásánál messzebbre viszont nem jut. Megoldás sincs, hacsak az nem, hogy tényleg
öljünk meg minden idiótát, de hát az hova vezet? Noha szórakoztató, és a
társadalomkritikai részt tekintve elég elgondolkodtató film, komolyan nem vehető.
Bár gyanítom, ez nem is volt célja a szerzőknek.
2012. július 1., vasárnap
Saying goodbye
Ahogy sorban búcsúzom el a kollégáimtól és a barátaimtól, mindig egy kicsit szomorúbb leszek, és egyre jobban sajnálom, hogy itt hagyom őket. Valahogy sokkal egyszerűbb volt utálni Skóciát, mindenestül, és számolni vissza a napokat, míg végre elköltözhetek egy élhetőbb helyre. Gondolom ez Murphy vagy csak egyszerű pszichológia, hogy pont mire vége lenne, addigra szeretem meg. Mármint nem az országot, de a tényt, hogy olyan barátokat szereztem, akik képesek még Dundee-t is elviselhetővé tenni.
Az 1 éves külföldi kurzusok átka, hogy az emberek a végén szétszélednek a világ 100 különböző csücskébe, és ha őszinték akarunk lenni, nem sok esély van rá, hogy valaha is újra látjuk egymást. Ez és a tudat, hogy -még ha folyton panaszkodtam is az idő, a kaja és az alkoholisták miatt- valami menthetetlenül véget ért, egy kicsit elszomorít.
Pár hónapja naivan azt gondoltam, hogy az lesz a legboldogabb napja az évemnek, mikor végre itt hagyhatom Skóciát, de most a sok búcsúzkodástól elérzékenyülve már egyáltalán nem vagyok ebben biztos.
Az 1 éves külföldi kurzusok átka, hogy az emberek a végén szétszélednek a világ 100 különböző csücskébe, és ha őszinték akarunk lenni, nem sok esély van rá, hogy valaha is újra látjuk egymást. Ez és a tudat, hogy -még ha folyton panaszkodtam is az idő, a kaja és az alkoholisták miatt- valami menthetetlenül véget ért, egy kicsit elszomorít.
Pár hónapja naivan azt gondoltam, hogy az lesz a legboldogabb napja az évemnek, mikor végre itt hagyhatom Skóciát, de most a sok búcsúzkodástól elérzékenyülve már egyáltalán nem vagyok ebben biztos.
2012. június 27., szerda
Cheerio Scotland
Már csak pár nap és végleg elhagyom Skóciát, William Wallace, a Loch Ness-i szörny, a golf, az örök eső, az Irn bru, a skót duda és a kockás szoknyák hazáját.
Így viszont nem maradhat a blogom címe kata-dundee. Mire kereszteljem át?
Így viszont nem maradhat a blogom címe kata-dundee. Mire kereszteljem át?
2012. június 23., szombat
Jó hírek
A tegnapi nap két jó híre: 7.5 lett az IELTS-em, ami félredobva minden álszerénységet egyszerűen azt jelenti, hogy nagyon nagyon jól tudok angolul. :) A másik nyelvvizsga eredményére sajnos még július végéig várni kell.
A másik jó hír, hogy Oszkárt behívták egy állásinterjúra Londonba. Először csináltattak vele egy próbamunkát, ami tök jól sikerült neki, jövőhét péntekre pedig személyes interjúra hívták, ami abból fog állni, hogy 3 órán keresztül programoznia kell. De mivel azon a programozási nyelven kell majd csinálnia, amivel 100 éve dolgozik, remélem, hogy nem tudnak olyat mutatni neki, amit ne bírna megcsinálni. A munkahelye ráadásul Camden Town-ban lenne, ami a kedvenc helyünk egész Londonban. Szóval majd míg ő az állásinterjún izzad, én elütöm az időt (meg a leendő fizetését :P) a piacon.
És ha ez még nem lenne elég a jóból, 9 nap múlva indulunk haza, hogy 5 héten keresztül mást se csináljunk, csak motorozzunk, napozzunk a Velencei-tó partján és finomakat együnk. (meg átússzuk a Balatont, megszervezzük az esküvőt, összeházasodjunk meg más apróságok)
A másik jó hír, hogy Oszkárt behívták egy állásinterjúra Londonba. Először csináltattak vele egy próbamunkát, ami tök jól sikerült neki, jövőhét péntekre pedig személyes interjúra hívták, ami abból fog állni, hogy 3 órán keresztül programoznia kell. De mivel azon a programozási nyelven kell majd csinálnia, amivel 100 éve dolgozik, remélem, hogy nem tudnak olyat mutatni neki, amit ne bírna megcsinálni. A munkahelye ráadásul Camden Town-ban lenne, ami a kedvenc helyünk egész Londonban. Szóval majd míg ő az állásinterjún izzad, én elütöm az időt (meg a leendő fizetését :P) a piacon.
És ha ez még nem lenne elég a jóból, 9 nap múlva indulunk haza, hogy 5 héten keresztül mást se csináljunk, csak motorozzunk, napozzunk a Velencei-tó partján és finomakat együnk. (meg átússzuk a Balatont, megszervezzük az esküvőt, összeházasodjunk meg más apróságok)
2012. május 27., vasárnap
Interjú Londonban
Már halogatom egy ideje, hogy írjak róla, csak hát hirtelen annyi dolgom lett. Nyelvvizsgára készülök (már csak két hét :S), vállaltam pár plusz műszakot (kicsit túlköltekeztünk mostanában) és szervezem a jövő évünket (Londonban!!).
A kis kiruccanásunknak Londonba most épp egy college interjú volt az apropója. Bár már felvettek egy másikba, ez (South Thames College) jobban tetszett, úgyhogy úgy éreztem, azért van tétje ennek a beszélgetésnek. A 8 órás autóút végére már egyrészt elhalt a fenekem, másrészt meg kezdtem nagyon izgulni. Ráadásul kocsiban, egy forgalmas csomópont melletti mozgássérült parkolóban átöltözni feledhetetlen élmény. A lényeg, hogy magamra öltöttem a legelegánsabb ruhámat és megcéloztam a college-ot. Ahogy a magassarkúmban tipegtem elveszve, remegve a college felé, valahogy érthetetlennek tűnt, hogy miért zsong-bong tovább a város, mintha ott se lennék, teljesen figyelmen kívül hagyva az én kínlódásomat.
Amint beléptem a college ajtaján, a látvány elterelte a figyelmemet a saját nyomoromról. Bár maga a college nagyon szép és modern, az interjúra várakozók inkább egy menekülttáborra hasonlítottak. Finoman szólva kilógtam a farmeros, szakadt pólós fekete tinédzserek sorából. A döbbenetből egy szlovákiai magyar lány rántott ki, aki meghallotta, hogy magyarul beszélek (telefonon Oszkárral), és boldogan lecsapott rám. Így már ketten voltunk szépen felöltözött, fehér lányok.
Az interjú maga tényleg inkább csak egy beszélgetés volt. A tanárnő oldaláról nagyrészt abból állt, hogy dicsérte az angolomat és kérdezgetett, hogy hol és hogyan és mennyi idő alatt tanultam meg ilyen jól angolul. Mondanom se kell, nőttem kb. 10 centit. Majd végül közölte, hogy -bár normálisan minden külfölditől egy 6.0-ás IELTS-et kérnek-, ez az én esetemben nevetséges lenne, így ő ad egy "unconditional offert", vagyis feltétel nélkül felvesz a kurzusra. :))
Hát nagyjából repülve hagytam el az épületet. Hogy felvettek, az hagyján, de hogy egy angol azt mondta, hogy fantasztikus az angolom, ennél szebbet nem is kívánhattam volna. A lelkesedésem csak valahol az ezt követő kétórás metrózás közepénél fogyott el... Ha indítanának egy kurzust a londoni metróhálózatról, arra is jelentkeznék.
A kis kiruccanásunknak Londonba most épp egy college interjú volt az apropója. Bár már felvettek egy másikba, ez (South Thames College) jobban tetszett, úgyhogy úgy éreztem, azért van tétje ennek a beszélgetésnek. A 8 órás autóút végére már egyrészt elhalt a fenekem, másrészt meg kezdtem nagyon izgulni. Ráadásul kocsiban, egy forgalmas csomópont melletti mozgássérült parkolóban átöltözni feledhetetlen élmény. A lényeg, hogy magamra öltöttem a legelegánsabb ruhámat és megcéloztam a college-ot. Ahogy a magassarkúmban tipegtem elveszve, remegve a college felé, valahogy érthetetlennek tűnt, hogy miért zsong-bong tovább a város, mintha ott se lennék, teljesen figyelmen kívül hagyva az én kínlódásomat.
Amint beléptem a college ajtaján, a látvány elterelte a figyelmemet a saját nyomoromról. Bár maga a college nagyon szép és modern, az interjúra várakozók inkább egy menekülttáborra hasonlítottak. Finoman szólva kilógtam a farmeros, szakadt pólós fekete tinédzserek sorából. A döbbenetből egy szlovákiai magyar lány rántott ki, aki meghallotta, hogy magyarul beszélek (telefonon Oszkárral), és boldogan lecsapott rám. Így már ketten voltunk szépen felöltözött, fehér lányok.
Az interjú maga tényleg inkább csak egy beszélgetés volt. A tanárnő oldaláról nagyrészt abból állt, hogy dicsérte az angolomat és kérdezgetett, hogy hol és hogyan és mennyi idő alatt tanultam meg ilyen jól angolul. Mondanom se kell, nőttem kb. 10 centit. Majd végül közölte, hogy -bár normálisan minden külfölditől egy 6.0-ás IELTS-et kérnek-, ez az én esetemben nevetséges lenne, így ő ad egy "unconditional offert", vagyis feltétel nélkül felvesz a kurzusra. :))
Hát nagyjából repülve hagytam el az épületet. Hogy felvettek, az hagyján, de hogy egy angol azt mondta, hogy fantasztikus az angolom, ennél szebbet nem is kívánhattam volna. A lelkesedésem csak valahol az ezt követő kétórás metrózás közepénél fogyott el... Ha indítanának egy kurzust a londoni metróhálózatról, arra is jelentkeznék.
2012. május 6., vasárnap
Highland & Isle of Skye
Kiderült, hogy Skóciának vagy egy szerethető és értékes oldala is, amiért pár napra hajlandó voltam megbocsátani mindenért (kajáért, időjárásért, emberekért). Az 5 napos highlandi utunk alatt olyan gyönyörű helyeket láttunk, amilyeneket még soha ezelőtt.
Nem válogattam ki képeket, mert képtelenség lenne, hiszen mindegyik olyan gyönyörű (ok, kicsit elfogult vagyok). Szóval íme a link a kimerítő 350 képünkhöz Highland & Isle of Skye
Minden este megbeszéltük, hogy kinek mi tetszett aznap a legjobban, de szinte lehetetlen egy dolgot kiválasztani. Azért ha fegyverrel fenyegetnének, hogy mondjak valamit, akkor az utolsó napi hajókirándulást választanám. Azelőtt még csak nagyon távolról láttam fókákat, ott viszont olyan közel vittek hozzájuk, hogy szuperül látszottak. Ráadásul mindezt egy festői öbölben, körülöttünk a magas hegyekkel... Na jó, szóval ezt nem lehet szavakkal leírni. Meseszép volt.
Plusz ne feledkezzünk meg a királyrákboncolásról (megdolgoztam a kajámért), a Whiskey üzemről (végre megtudtam, hogy hogyan készítik és mitől olyan marha drága), a túrákról (sziklamászós, lápos), és hogy csodával határos módon 5 teljes napig nem esett az eső, sőt az egyik túrán le is égtünk (!!).
Egyik nap olyan tengerparton jártunk, ahol egyszerűen csak leültünk, és azt éreztem, hogy innen soha többet nem akarok elmenni, mert ennél szebb, nyugodtabb és érintetlenebb helyet elképzelni sem tudok. Tudom, még kicsi vagyok és majd biztos sok szép helyen fogok még járni, de most úgy érzem, hogy már ezért is megérte megszületni.
Nem válogattam ki képeket, mert képtelenség lenne, hiszen mindegyik olyan gyönyörű (ok, kicsit elfogult vagyok). Szóval íme a link a kimerítő 350 képünkhöz Highland & Isle of Skye
Minden este megbeszéltük, hogy kinek mi tetszett aznap a legjobban, de szinte lehetetlen egy dolgot kiválasztani. Azért ha fegyverrel fenyegetnének, hogy mondjak valamit, akkor az utolsó napi hajókirándulást választanám. Azelőtt még csak nagyon távolról láttam fókákat, ott viszont olyan közel vittek hozzájuk, hogy szuperül látszottak. Ráadásul mindezt egy festői öbölben, körülöttünk a magas hegyekkel... Na jó, szóval ezt nem lehet szavakkal leírni. Meseszép volt.
Plusz ne feledkezzünk meg a királyrákboncolásról (megdolgoztam a kajámért), a Whiskey üzemről (végre megtudtam, hogy hogyan készítik és mitől olyan marha drága), a túrákról (sziklamászós, lápos), és hogy csodával határos módon 5 teljes napig nem esett az eső, sőt az egyik túrán le is égtünk (!!).
Egyik nap olyan tengerparton jártunk, ahol egyszerűen csak leültünk, és azt éreztem, hogy innen soha többet nem akarok elmenni, mert ennél szebb, nyugodtabb és érintetlenebb helyet elképzelni sem tudok. Tudom, még kicsi vagyok és majd biztos sok szép helyen fogok még járni, de most úgy érzem, hogy már ezért is megérte megszületni.
2012. április 18., szerda
2012. április 16., hétfő
Where are you from?
Ezt a kérdést tegnap három vásárló tette fel nekem a 6 órás shiftem alatt. Mikor azt írtam, hogy milyen jó érzés volt Londonban nem kilógni a sorból, erre gondoltam. Bár a kérdés önmagában egyáltalán nem bántó, és általában csak ártatlan kíváncsiságból kérdezik, egy idő után fárasztó tud lenni és persze ott bujkál bennem a kisördög, hogy "Hungary" helyett ilyesmiket válaszoljak: "Ethiopia", "Japan", "Anorexia".
No meg az is előfordul, hogy valaki rosszindulatból kérdezi, mint például a tegnapi háromból egy. A hölgy éppen lehordott azért, amiért nem adtam neki valamit, amit elfelejtett kérni (én haszontalan, nem olvastam a gondolataiban), majd a vita közepén megkérdezte, hogy egyébként honnan jöttem. Hát itt fogyott el az egyébként is hírhedten kevés türelmem, és ráförmedtem, hogy ez miért is fontos most neki?! Ezzel a vita hamvába halt, végül megkapta amit nem kért és gyanítom azóta is szidja szegény lengyeleket.
Ezek után egy másik vásárló egészen odáig fajult, hogy azt kérdezte:
"Te vagy a Kata?" (magyarul)
Én: (reflexből) Yes.
Ő: (kicsit megzavarodva) Beszélsz magyarul?
Én: (vörösödve) Igen...
Szóval a Spar kassza nem az a hely, ahol fel vagyok rá készülve, hogy magyarul szólnak hozzám :) Egyébként mint kiderült, együtt dolgozik az egyik skót kollégámmal, aki mesélt neki rólam, ő meg lelkesen jött, hogy hurrá itt egy földije, erre én angolul válaszolok neki :)
No meg az is előfordul, hogy valaki rosszindulatból kérdezi, mint például a tegnapi háromból egy. A hölgy éppen lehordott azért, amiért nem adtam neki valamit, amit elfelejtett kérni (én haszontalan, nem olvastam a gondolataiban), majd a vita közepén megkérdezte, hogy egyébként honnan jöttem. Hát itt fogyott el az egyébként is hírhedten kevés türelmem, és ráförmedtem, hogy ez miért is fontos most neki?! Ezzel a vita hamvába halt, végül megkapta amit nem kért és gyanítom azóta is szidja szegény lengyeleket.
Ezek után egy másik vásárló egészen odáig fajult, hogy azt kérdezte:
"Te vagy a Kata?" (magyarul)
Én: (reflexből) Yes.
Ő: (kicsit megzavarodva) Beszélsz magyarul?
Én: (vörösödve) Igen...
Szóval a Spar kassza nem az a hely, ahol fel vagyok rá készülve, hogy magyarul szólnak hozzám :) Egyébként mint kiderült, együtt dolgozik az egyik skót kollégámmal, aki mesélt neki rólam, ő meg lelkesen jött, hogy hurrá itt egy földije, erre én angolul válaszolok neki :)
2012. április 11., szerda
Magyarország, Belgium, Anglia
Nem aprózzuk el, ha már utazunk, bejárjuk fél Európát.
Az egy hét Magyarországon mindig annyira intenzív, hogy egyszerre vagyok nagyon boldog, lelkes és kicsit csalódott és fáradt és stresszes is. Hiába mondja Oszkár (neki már van rutinja), hogy ne próbáljam meg egy hét alatt bepótolni az előző három hónapot, ha ott vagyok, mindent akarok, azonnal és egyszerre, amit előtte olyan sokáig nélkülöznöm kellett. Ez persze képtelenség, úgyhogy ebből lesz az, hogy mindenkinek mindent megígérek, aminek a felére nem lesz időm és emiatt sokakat megbántok, plusz az otthon töltött 9 napból 7-en folyamatosan fájt a fejem. Persze ezzel együtt is fantasztikus hét volt: jó volt együtt lenni a családdal és a barátaimmal, jó volt látni Budapestet, szórakozni menni, és úgy egyáltalán OTTHON lenni.
Következő állomásunk, Belgium pont olyan volt, amilyennek képzeltem: egy kis ékszerdoboz, csak ékszerek helyett baromi finom kaják voltak a dobozban. A hideget és a családi perpatvart leszámítva szuper nap volt, aminek a fénypontja vitathatatlanul a hajókázás volt.
Mire Londonba értünk, már csak egy egész napos alvásra vágytam egy meleg szobában, amit Andinál meg is kaptunk. Nagy volt a kísértés, hogy ki se mozduljunk a lakásból, de végül is elmentünk a Westfield Londonba, ami a legnagyobb pláza, amiben valaha voltam. Kb. úgy éreztem magam, mint egy falusi kislány, aki először jár a nagyvárosban és minden olyan óriási és szép neki. Újra rácsodálkoztam, hogy London milyen gigászi és sokszínű, és élveztem minden pillanatot, mert ha előttem a sorban áll még egy indiai, egy néger, egy arab és egy német is, akkor abból a sorból én végre nem lógok ki, és a kutyát sem érdekli, hogy nem itt születtem. Másnap még megnéztük Shakespeare Globe színházát, és megebédeltünk Camden Townban, amik végképp meggyőztek arról, hogy London az én városom, ugyanakkor az árak meg arról, hogy London olyasvalakinek a városa, aki 5-ször annyit keres mint én.
Az egy hét Magyarországon mindig annyira intenzív, hogy egyszerre vagyok nagyon boldog, lelkes és kicsit csalódott és fáradt és stresszes is. Hiába mondja Oszkár (neki már van rutinja), hogy ne próbáljam meg egy hét alatt bepótolni az előző három hónapot, ha ott vagyok, mindent akarok, azonnal és egyszerre, amit előtte olyan sokáig nélkülöznöm kellett. Ez persze képtelenség, úgyhogy ebből lesz az, hogy mindenkinek mindent megígérek, aminek a felére nem lesz időm és emiatt sokakat megbántok, plusz az otthon töltött 9 napból 7-en folyamatosan fájt a fejem. Persze ezzel együtt is fantasztikus hét volt: jó volt együtt lenni a családdal és a barátaimmal, jó volt látni Budapestet, szórakozni menni, és úgy egyáltalán OTTHON lenni.
Következő állomásunk, Belgium pont olyan volt, amilyennek képzeltem: egy kis ékszerdoboz, csak ékszerek helyett baromi finom kaják voltak a dobozban. A hideget és a családi perpatvart leszámítva szuper nap volt, aminek a fénypontja vitathatatlanul a hajókázás volt.
Mire Londonba értünk, már csak egy egész napos alvásra vágytam egy meleg szobában, amit Andinál meg is kaptunk. Nagy volt a kísértés, hogy ki se mozduljunk a lakásból, de végül is elmentünk a Westfield Londonba, ami a legnagyobb pláza, amiben valaha voltam. Kb. úgy éreztem magam, mint egy falusi kislány, aki először jár a nagyvárosban és minden olyan óriási és szép neki. Újra rácsodálkoztam, hogy London milyen gigászi és sokszínű, és élveztem minden pillanatot, mert ha előttem a sorban áll még egy indiai, egy néger, egy arab és egy német is, akkor abból a sorból én végre nem lógok ki, és a kutyát sem érdekli, hogy nem itt születtem. Másnap még megnéztük Shakespeare Globe színházát, és megebédeltünk Camden Townban, amik végképp meggyőztek arról, hogy London az én városom, ugyanakkor az árak meg arról, hogy London olyasvalakinek a városa, aki 5-ször annyit keres mint én.
2012. március 27., kedd
Kánikula Dundeeban
Tegnap a semmiből hirtelen nyár lett. Mióta itt lakom, még soha nem volt ilyen meleg, beleértve a tavalyi nyarat is. Szerencsére szabadnapom volt, úgyhogy gyorsan elmentünk Monikie-be a kedvenc tavunkhoz, és annak a partján élveztük a napsütést. Nem állítom, hogy lebarnultam, de azért jó kis kárpótlás volt a hosszú, sötét, szeles, esős télért.
2012. március 20., kedd
Biciklivel iskolába
Elhatároztam, hogy ezentúl biciklivel fogok iskolába járni. Ma végre nem esett az eső, egész meleg volt (12fok), úgyhogy gondoltam ez szuper lehetőség, hogy elkezdjem a bringázást. Megnéztem a térképen a legrövidebb biciklivel járható útvonalat a suliig: csak 6km. Gondoltam, azt még pont túlélem és talán haza is bírok tekerni. Azt az egyet nem kalkuláltam bele, hogy Dundeeban még tévedésből sincs egy vízszintes utca. Hegyre föl, hegyről le. Na meg ugye a szél...
Szóval odafele szuper volt, mert többnyire gurultam és hátulról fújt a szél, csak miközben erőfeszítés nélkül suhantam lefele azon gyötrődtem, hogy "Úristen itt majd vissza kell tekernem!" Aztán a finisben eltévedtem, de hát az lett volna a csoda ha nem :) Felhívtam Oszkárt, aki útbaigazított, és mindössze 10 perc késéssel megérkeztem a suliba. Megjegyzem a késés nem teljesen az én hibám, mert a netes útvonaltervező szerint 22 perc az út. Hát Lance Armstrongnak lehet, hogy annyi, nekem eltévedés nélkül is lett volna vagy 40 perc.
Hazafele hegynek fölfele, széllel szemben pedig már elgondolkoztam, hogy mi vitt rá, hogy a 4 kereket 2-re cseréljem.
Összességében (és a kandalló előtt tespedve) azért jó móka volt, úgyhogy jövőre megyek megint :D
Szóval odafele szuper volt, mert többnyire gurultam és hátulról fújt a szél, csak miközben erőfeszítés nélkül suhantam lefele azon gyötrődtem, hogy "Úristen itt majd vissza kell tekernem!" Aztán a finisben eltévedtem, de hát az lett volna a csoda ha nem :) Felhívtam Oszkárt, aki útbaigazított, és mindössze 10 perc késéssel megérkeztem a suliba. Megjegyzem a késés nem teljesen az én hibám, mert a netes útvonaltervező szerint 22 perc az út. Hát Lance Armstrongnak lehet, hogy annyi, nekem eltévedés nélkül is lett volna vagy 40 perc.
Hazafele hegynek fölfele, széllel szemben pedig már elgondolkoztam, hogy mi vitt rá, hogy a 4 kereket 2-re cseréljem.
Összességében (és a kandalló előtt tespedve) azért jó móka volt, úgyhogy jövőre megyek megint :D
2012. március 14., szerda
Gumicsizma
Mint kiderült a "wellies" elengedhetetlen kelléke a skót létnek. Eredetileg azért vettem, mert felléptünk egy iskolai rendezvényen, ahol egy gumicsizmát dicsőítő dalt énekeltünk és gumicsizmában táncoltunk...
De aztán rájöttem, hogy a tengerparton is jól jön, mert kiélve elfojtott gyermekkori vágyaimat, becsattoghattam vele a tengerbe meg rugdoshattam a vizes homokot a parton :)
De aztán rájöttem, hogy a tengerparton is jól jön, mert kiélve elfojtott gyermekkori vágyaimat, becsattoghattam vele a tengerbe meg rugdoshattam a vizes homokot a parton :)
2012. március 9., péntek
Újra írok
Elhatároztam, hogy újra írni fogok, mert most megint történnek velem dolgok és remélem időm is lesz, hogy leírjam.
A legfrissebb hírem, hogy 73%-os lett a próba nyelvvizsgám. 60%-kal már át lehet menni, 80% pedig már a Cambridge Proficiency szint (felsőfok fölött, közel anyanyelvi szint). Szóval a 73%-ommal nagyon elégedett vagyok, ráadásul még van 3 hónap az igazi nyelvvizsgáig, addig akár 80%-ra is felgyúrhatom magam. Azt hiszem, az osztályunkban csak Anna barátnőmnek lett az enyémnél jobb eredménye, aki aznap lett 30 éves, mikor írtuk a tesztet és saját bevallása szerint annyira gyászolta a fiatal éveit, hogy nem is érdekelte a vizsga és az esélytelenek nyugalmával tarolt... :)
Ma megkaptam a hivatalos értesítést is a Croydon College-ból, hogy felvettek. Már csak találnom kell valamilyen szervezetet, aki kifizeti az évi 5750 fontos tandíjamat... El sem tudom képzelni, mi másra költhetnék a brit adófizetők pénzét, mint hogy belőlem üzletasszonyt képezzenek :)
A legfrissebb hírem, hogy 73%-os lett a próba nyelvvizsgám. 60%-kal már át lehet menni, 80% pedig már a Cambridge Proficiency szint (felsőfok fölött, közel anyanyelvi szint). Szóval a 73%-ommal nagyon elégedett vagyok, ráadásul még van 3 hónap az igazi nyelvvizsgáig, addig akár 80%-ra is felgyúrhatom magam. Azt hiszem, az osztályunkban csak Anna barátnőmnek lett az enyémnél jobb eredménye, aki aznap lett 30 éves, mikor írtuk a tesztet és saját bevallása szerint annyira gyászolta a fiatal éveit, hogy nem is érdekelte a vizsga és az esélytelenek nyugalmával tarolt... :)
Ma megkaptam a hivatalos értesítést is a Croydon College-ból, hogy felvettek. Már csak találnom kell valamilyen szervezetet, aki kifizeti az évi 5750 fontos tandíjamat... El sem tudom képzelni, mi másra költhetnék a brit adófizetők pénzét, mint hogy belőlem üzletasszonyt képezzenek :)
2012. január 30., hétfő
Őrült, dilis, szerelem
Az Őrült, dilis, szerelem azért jó film, mert jó színészek játszanak életszerű, és csak kicsit lebutított figurákat. A párbeszédek eredetiek és nagyon viccesek, és igen, van romantika és szerelem és vívódás, de emészthető mértékben és módon. És van Ryan Gosling, akinek ha photoshopolták a felsőtestét, akkor a photoshopba vagyok szerelmes, ha nem, akkor Ryan Goslingba. Tudom, ezzel viszonylag kevés férfit győztem meg, de hidd el, ha pasi vagy, akkor is tetszeni fog a film, csak akkor annál a résznél, ahol én azt mondom „óóóóóó” és lefolyok a kanapéról, ott te majd azt mondod „buuuuzííí” és magadban megfogadod, hogy hétfőtől tényleg eljársz gyúrni.
Nem állítom, hogy a film a valaha született legmélyebben szántó mozgókép a szerelemről, de az első pár perc –romkomhoz képest– meglepően őszinte és realisztikus: ahogy Steve Carell és Julianne Moore karakterei „megbeszélik”, hogy elválnak, abban sok minden benne van. Mi öl meg egy húszéves házasságot? Van –e visszaút? Van –e gyógyír a szerelemre? A maga módján válaszol ezekre az Őrült, dilis, szerelem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)