Mi lenne, ha következmények nélkül lelőhetnél minden
idiótát, aki idegesít: a parasztot, aki két parkolóhelyet foglal el a
BMW-jével, a bunkó, kegyetlen műsorvezetőt, az elkényeztetett 16 éves picsákat,
akik visítva lehülyézik a szüleiket, mert nem azt a kocsit kapták
születésnapjukra, amit akartak és így tovább? Ugye tetszik a gondolat?
Szerintem nincs a 21. században olyan gondolkodó lény, aki még nem fantáziált
ezen. De egy (Bobcat Goldthwait) odáig jutott, hogy filmet is forgatott erről.
Franket ugyanaznap rúgják ki az állásából, mikor megtudja,
hogy gyógyíthatatlan agydaganata van. Felesége már rég elhagyta, az
elkényeztetett kis szörnyeteg lánya pedig látni sem akarja. Franknek hát igazán
nincs miért tovább élnie, hacsak azért nem, hogy –úgysincs mit vesztenem-
alapon párat kinyírjon a fent említett díszpéldányokból. A célpontok száma
végtelen, ugyanis hősünk megcsömörlött a modern Amerika minden tipikus
polgárától: a képmutatóktól, a sekélyes, szégyentelen, lelketlen, gátlástalan
törekvőktől és a felszínes agymosottaktól. Társául szegődik még egy hasonló
gondolkodású, életvidám, és kellőképpen torz lelkületű gimnazista, Roxy. Sérthetetlennek
tűnő párosuk ezennel elindul igazságot osztani.
A film érdemi mondanivalóját Frank teátrális monológja
(mégiscsak amerikai film, nem tudja meghazudtolni önmagát) tartalmazza, miszerint
Amerika rossz, romlott, rohad a benne élő emberekkel együtt. A példányok
bemutatásánál messzebbre viszont nem jut. Megoldás sincs, hacsak az nem, hogy tényleg
öljünk meg minden idiótát, de hát az hova vezet? Noha szórakoztató, és a
társadalomkritikai részt tekintve elég elgondolkodtató film, komolyan nem vehető.
Bár gyanítom, ez nem is volt célja a szerzőknek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése