The View & Loch Brandy

Na jó, tényleg botrányosan régen nem írtam. Pedig ennyire azért nem eseménytelen az életünk.

Csütörtökön például elmentünk egy csodaszép étterembe Wormitban (1400 lélekszámú skót metropolisz). Az étterem a beszédes The View nevet kapta, úgyanis a Tay folyó túlsó partján van, ahonnan elképesztő kilátás nyílik az éjszakai fényekben úszó Dundee-ra. És mindennek tetejébe a kaja is isteni finom volt: életem legfinomabb királyrákját és sajttortáját ettem.

Múlt hétvégén pedig elhatároztuk, hogy undorító skót tél ide vagy oda, mi akkor is túrázni fogunk. Ki is néztünk egy viszonylag rövid útvonalat Loch Brandy-hez. Amint kiszálltunk a kocsiból, rádöbbentünk, hogy mi itt egyszer már voltunk. Mikor Tomiék két évvel ezelőtt meglátogattak minket, pont ezt az útvonalat jártuk be velük. (Ennek mekkora esélye van??) Mindenesetre a táj gyönyörű, úgyhogy eszünkbe se jutott visszafordulni. Azért amikor a kopasz hegyoldalon a 60 km/h-s szél elkezdte az arcunkba csapni a jeges esőt, akkor megfogadtuk, hogy legközelebb erdős helyre megyünk, ahol a fák megvédenek bennünket.

Londoni hétvége Dórival

A Parlament és a Big Ben

Háttérben a Mariott hotel (itt volt Dóri szállása). Előtte a Twickenham rögbi játékosainak szobra.

Royal Albert Hall. Iziben vettem is két jegyet a januári Cirque du Soleil showra :)

Tate Modern. Kívülről nem valami impozáns, viszont a legszuperebb modern művészeti múzeum, amit eddig láttam. Sajnos csak egy órát tudtunk ott tölteni, utána rohannom kellett, hogy elérjem a repülőt.

"Could you please take a photo of us with the bridge in the background? ... Ahh, never mind."

Kilátás a Tate Modern-ből

A híres kilenc és háromnegyedik vágány. Kicsit esetlen a fotó, de mentségemre legyen mondva, hogy százan tolongtak, hogy lefotóztassák magukat. (Pasi balra elveszi a pénzt, harrypotterrajongó megfogja a kocsit, pasi meglebbenti a sálat, fotó, szevasz.)

Tetoválás

Szombaton megint Edinburghba mentünk, de ezúttal nem csak sushizni. Előtte még alaposan megkínoztattam magam.

Pár hete találtam a neten egy srácot, aki elképesztően szép tetoválásokat készít, elmentem a szalonjába, megmutattam neki a tetoválást a lábamon és mondtam, hogy nem vagyok vele elégedett, csináljon vele bármit, amitől szerinte szebb lesz. Ütős kis glasgow-i akcentusban elhadarta, hogy mire gondolt: "Gklhmvfdvdm some light blue rgnerngcsdf warmer colours gnrngsrkjf turquoise rngejgngtjd". Rávágtam, hogy az szuper lesz és ezzel minden bizalmam a pasasba fektettem.

Tegnap délre adott időpontot. 12:00-kor remegve, de azért bizakodva csúsztam be a küszöb alatt. Igyekezett megnyugtatni, mondván a csajokkal sosincs gond, azoknak levághatja a fél lábát, akkor sem nyikkannak meg. A fiúk a problémásak, ráadásul minél nagyobbak, annál gyávábbak. Idézem: sírnak, elájulnak, összepisilik magukat, hánynak. Képzeljem el, a múltkor az egyik belehányt a működő ventilátorba. Ettől aztán a barátnője is rosszul lett és ketten együtt körbehányták a szalont...

Hmm, ennyire azért tényleg nem vagyok csirke. Maximum egy kis szitkozódásra és gyerekes könnyekre számíthat.

A srác egyébként végig borzasztó kedves volt, és próbálta elterelni a figyelmem. Ezzel együtt elég groteszk beszélgetést produkáltunk:
Ő: Szóval, mit fogsz ezután csinálni?
Én: (Meghalok.) Megyünk sushizni a férjemmel.
Ő: Ó, házas vagy?
Én: (Kezdek elkábulni a fájdalomtól) Reggel még az voltam.
Ő: Hát igen, a lábfej az egyik legfájdalmasabb pont.
Én: (kényszeredett mosoly) Valóban?
Ő: Hát igen, igen. Meg ugye az van, hogy ha egyszer már volt tetoválva, akkor a szervezeted azzal védekezik, hogy még több idegvégződést növeszt arra a helyre. Így mikor újra tetováljuk, sokkal fájdalmasabb.
Én: (a teljes agykapacitásomat lefoglalja, hogy izzadjak, remegjek, Z alakban görnyedjek és lihegjek egyszerre így csak erre a válaszra futja:) Nyíííííí
Ő: Meg az is ugye, hogy a nagyobb egybefüggő részek a mintában mind a legfájdalmasabb pontokra esnek. Csont fölé meg közel a talphoz.
Én: Remek... (Száradjon le a keze annak, aki először megrajzolta)
Ő: De hát ez mind nem számít, mert a fájdalom simán megéri a végeredményt, nem?
Én: (Neked biztos *****) Hadd ne válaszoljak erre a kérdésre most...
Ő: Na, és melyik a kedvenc sushis helyetek?
Én: A No1 sushiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii bar.
Ő: Most áthúzom újra a kontúrokat, úgyhogy utálni fogsz.
Én: Áh, nem gond, még bírom. (Gyűűűűűlölllleeeeeek!!!!)
90 perccel később:
Ő: Kész vagyunk. (végtelen kedves mosoly, amitől ha nem lenne az egész lábfejem egy egybefüggő, tátongó, sajgó seb, valószínűleg elolvadnék)
Én: Jézusmáriaatyaúristenköszönöm!!

Mielőtt bekötözte volna a lábam, még alaposan megnéztem, és igen, megérte a kínlódást. Gyönyörű lett, rá sem lehet ismerni az eredeti tetoválásra. Ezután lassan abbamaradt a remegés és a lihegés, kiegyenesedtem és gondolatban megbántam minden szörnyűséget, amit szegény srácnak kívántam a kínzásért cserébe.

Utazás

Légyszi vigyetek engem is!

Biciklizünk

Két Dundee-ban töltött év után végre feljutottam a Law Hill-re, Dundee első számú nevezetességére. Na jó, nem akarok nagyzolni, az egyetlen nevezetességére. A Law Hill egyébként körülbelül akkora, mint a Gellért-hegy, csak a skótok túl szerények és nem merik hegynek hívni. A kilátás lélegzetelállító: be lehet látni fél Dundee-t, a Tay folyót, és még a túlpartot is.

"Lélegzetelállító" volt felbiciklizni

A kutya, a labda meg a garancia

Tegnapról két sztorim van.
Az első, hogy a kutyám -a látszat ellenére- meglepően értelmes. Imád a nappali ablakában "mozizni", viszont az ablak kb. 30 cm-rel a padló fölött kezdődik és van előtte egy párkány, így mindig pipiskednie kell, hogy kilásson. (igen, zsebkutya) Namármost tegnap odacipelte az ikeás plüsslabdát az ablak elé és a mellső lábaival az ablakpárkányon a hátsókkal pedig a labdán állva így már kényelmesen tudott mozizni. Nem hiszem, hogy tudatos eszközhasználtról lenne szó, mindenesetre, ahogy dolgozott a kis projektjén, az nagyon mókás volt.

A másik sztorink Glasgow-ban történt. Oszkárnak vettünk egy pár cipőt és mikor fizettünk, a kasszás csaj megkérdezte, hogy:
"Tudjátok, hogy van nálunk a garancia?"
Mi: Nem.
Csaj: Egy év garanciát adunk, szóval ha addig bármi történne, vissza tudjátok hozni a cipőt. (kis szünet, majd lemondó fejjel) Bár ti úgyis csak nyaraltok itt, szóval mindegy.
Mi: Aha. (??!!)

Úgy tűnik az asszimilálódás nem sikerült hibátlanul :D

B

Beleírtam a címbe a lényeget, hogy ne tegyem próbára senki idegeit azzal, hogy elkezdem ecsetelni, milyen csodálatos volt ez az egy év, milyen sokat tanultam, és mennyit köszönhetek a tanáraimnak, és milyen gyötrelmes volt a felkészülés a vizsgára és milyen nagyon izgultam, és reménykedtem, és végül 8 napot vártam, hogy megtudjam az eredményt és közben elviselhetetlenül undokra aggódtam magamat. Ez utóbbiról Oszkár hosszasan tudna mesélni. Íme egy beszélgetés, ami sokat elárul:
Egy nappal a vizsgám előtt:
Én: Szívem, előre is bocs, de ma elviselhetetlen leszek.
Oszkár: Leszel??!!
...
Na hát most már nem vagyok elviselhetetlen, sőt, fülig ér a szám, mióta ezt az e-mailt kaptam:

"Well done Kata

B Grade"

 

 

Pancsolunk

Vagyis csak a kutya, bár mindent megtett, hogy ha már neki fürdeni kell, mi se maradjunk szárazon...
Íme a végeredmény: egy ázott veréb.

Azóta rettentően zavarja, hogy samponillata van, folyton szagolgatja meg nyalogatja magát. Plusz a szárítás közben sértődötten elvonult lefeküdni, és elaludta a még nedves szőrét. Most minden tincse más irányba áll.

Fizetésemelésem története

A feltörő karrierem (haha) következő állomásaként a héten felajánlották, hogy júniustól dolgozzam heti 30 órát éééés még fizetésemelést is adnának: az eddigi Ł7.50 helyett Ł8.50-et. Amit egyébként boldogan el is fogadtam volna, de addigra Oszkár telebeszélte a fejemet, hogy nehogy 9 font alatt megállapodjak velük. Alkudjak, ő is ezt tette, és így lett ilyen szuper fizetése. Ne legyek szégyenlős, a skótokkal lehet alkudni. Na hát ezek után nem mehettem úgy haza, hogy: "Szívem, ezentúl 8.50-et fogok keresni." Összeszedtem minden bátorságomat és mondtam a főnöknek, hogy: izé, én 9 fontra gondoltam. Láttam az arcán, hogy nagyon megdöbbent, így gyorsan hozzátettem, hogy a sok utazás miatt nagyon sokat költök benzinre. Mondta, hogy ez végül is jogos, megbeszéli a papával. Én másnapig gyötrődtem, hogy mi a fenének szólaltam meg, nem kellett volna alkudozni, biztosan sértésnek vette, hogy elutasítom a nagylelkű ajánlatát. Ehhez képest másnap ezt a választ kaptam:
Főnök: "My dad is negotiable.... (hosszú hatásszünet, majd csibész mosollyal) to a certain point.
Én: "What does that mean?"
Főnök: "He said we could agree halfway."
Én nevetve: "8.75??!!"
Ő: "Yes..."

Így kaptam 1 font 25 pennys fizetésemelést és egy ígéretet, hogy 3-4 hónap múlva újra alkudozhatunk :)

Állapotfrissítés

Rájöttem, hogy ezer éve nem írtam blogot, pedig ennyire azért nem eseménytelen az életünk.

Tegnap például Glasgow-ban voltunk. Egy most már kötelezőnek számító sushizással kezdtünk, aztán átsétáltunk az út túloldalára a Gallery of Modern Art-ba. Itt csatlakoztunk egy önkéntes tárlatvezető csajszihoz és a csoportjához. Oszkárék viszonylag gyorsan elvesztették az érdeklődésüket a modern művészeti darabok láttán ("Ne haragudjál, de ez a 4 ikeás doboz itt NEM művészet!"), és beültek egy különterembe filmet nézni. Eközben a csoportban egy idős skót bácsi hangot is adott a hasonló véleményének, miszerint ez nem művészet, és egyáltalán miért van kiállítva? A tárlatvezető csajszi okosan nem leoltotta, hogy "te tudatlan tök, ez igenis művészet, csak te nem érted", hanem ügyes célravezető kérdésekkel terelgette a bácsi gondolatait. Én teljesen elememben voltam, imádok ilyesmiről vitatkozni, úgyhogy végig velük maradtam és tök jókat beszélgettünk a képekről és szobrokról. A bácsi pedig végül őszintén megköszönte, hogy elgondolkodtattuk. :)

A napot az Ikea-ban zártuk, úgyhogy most éppen készül az új cipős- és ruhásszekrény.

Ja és Penny megtanult ugatni (most már hivatalosan nem-macska). Igaz, csak akkor csinálja, ha nagyon zaklatott és akkor is ilyen nagyon magas, szinte sikító hangon. Azóta igyekszünk nem felzaklatni.

Az én ágyam, az én váram

A háttérben látható barikád biztosítja, hogy ne jusson be a kanapé alá

Szundi

Kukucs

Vadállat

Ártatlannak tűnik, de nem az.

Penny alszik

A nyugodt, boldog pillanataink egyike

Isten hozott Penny

Valahogy így nézett ki Penny első napja nálunk:
Szombat
16:00 Megkapjuk Pennyt egy takaróba bugyolálva. Kicsit meg van szeppenve, de egész jól elvan az ölemben. Oszkár kifizeti egy öreg autó árát és elindulunk haza.
17:00 Oszkár vezet, Penny egy óra fészkelődés után kidől és elalszik az ölemben.
18:00 Felváltva fészkelődik és alszik.
19:00 2 perccel hazaérkezés előtt az ölembe enged egy kisebb Niagarát.
19:15 Eleinte óvatosan majd egy gömbvillám sebességével járja körbe a lakást. Mindent megszagol és megrágcsál csak hogy egyértelművé tegye a tárgyak mibenlétét.
19:30 Megeszi a testsúlya 50 százalékát kitevő kutyakaját. (a babakutyáknak szánt száraz eledel darabokat 3 részre vágjuk neki, hogy beférjen a szájába)
19:45 A kajából szerzett energiától még jobban felpörög, így már szökdécselve közlekedik.
19:50 A kaja az alvégen távozik, én takarítok.
19:51 Pisi. Takarítok.
19:53 Pisi. Takarítok. ("Ezt nem lehetett volna egyben kipisilni??!")
20:00 Fékeveszett játék.
20:05 Pisi. ("Most komolyan, nem arról volt szó, hogy 3 óránként pisilnek??!")
20:30 Játék, rohangálás, rágcsálás, önmagánál 10-szer nagyobb dolgok megtámadása. ("Nem úgy volt, hogy a kiskutyák sokat alszanak??!")
20:45 Elfárad, betotyog az ágyába és elalszik. ("Köszönöm Istenem")
21:00 Álmában horkol, szörcsög, dünnyög.

Vasárnap hajnalban
2:00 Felébred, kirepül az ágyából, iszik, ugrál. ("Jajj ne.")
2:10 Kakil. Takarítok. ("Grr!")
2:12 Pisil. Takarítok. ("ÁÁÁÁ!!")
2:14 Pisil. ("Visszaviszlek Angliába!!)

Karrier

Andrew (Mr Findley) ma megkérdezett, hogy lenne -e kedvem több órában dolgozni nekik, mert ő és az anyukája nagyon elégedettek. Erre nem voltam felkészülve, azt hittem, hogy ez majd csak a 3 hónap próbaidőm után jöhet szóba, minden esetre rávágtam, hogy "Igeeeen!!" Szóval jövőhéttől már 2 egész és egy fél napot dolgozom hetente, és a cupari nagyobb laborba is átjárok majd.
Júniustól pedig, (mikor befejezem a sulit) akár teljes állásban is dolgozhatnék!
Nos, Andrew, ezer örömmel. :)

Ma egyébként kb. fél órával előbb végeztem a munkával, minthogy lejárt volna a munkaidőm, ezért gondoltam még felsöprök, hogy elüssem az időt. Erre Andrew kivette a kezemből a seprűt mondván hogy nem, nem, ha kész vagyok, nyugodtan menjek haza... Imádok itt dolgozni! :D

Glasgow - Riverside Museum

Tegnap Glasgowba mentünk, elsősorban, hogy megnézzük a közlekedési múzeumot, másodsorban pedig sushizni. A színvonalat tekintve viszont a sushi magasan verte a közlekedési múzeumot. Azért is, mert előbbi isteni finom volt, meg azért is, mert utóbbi mindössze két nagyobb teremből állt, amikben minden logikát nélkülözve, teljesen random módon voltak kiállítva közlekedési eszközök. Bár látványos volt, de a Budapesti Közlekedési Múzeum után kicsit kiábrándító.

Csak félbehajtva fértem be

Nem csalás, nem ámítás: süt a nap Skóciában

Paraben az ellenségem

Oszkár régóta mondogatja, hogy igazán elolvashatnám, milyen összetevőkből állnak a krémek, amiket magamra kenek.

Mióta az eszemet tudom, minden zuhanyzás után ég és viszket a bőröm. Az utóbbi időben ez súlyosbodott, már rendes allergiás sokkjaim voltak: izzadtam, kalapált a szívem miközben lángolt a bőröm. Úgy döntöttem, hogy ez már túl van a tolerálható szinten, utánajárok a dolognak. A Body Shop készít olyan tusfürdőt, amiben nincsenek parabének, szulfátok, illat- és színezőanyagok. Megvettem, kipróbáltam, és láss csodát, nem viszkettem. Másnap kipróbáltam egy új testápolót is, amiben nincsenek parabének (de minden más szar igen), és megint csak nem viszkettem. Így most kizárásos alapon arra következtetek, hogy allergiás vagyok a parabenre.

Annak ellenére, hogy eszméletlen boldog vagyok, amiért megszabadultam a nyüves viszketéstől, azért elgondolkodtató, hogy a kozmetikai cégek (a legnagyobbak is) milyen bizonyítottan egészségkárosító anyagokat használnak, mi meg tudatlanul magunkra kenünk mindent, aminek jó illata van.

A parabénekről bővebben itt.

Új családtag

Ő itt Penny, a 4 hetes Yorkshire Terrier, aki nemsokára a mi kutyusunk lesz. Illetve már kifizettük a foglalót rá, úgyhogy gyakorlatilag a bal fülcimpája már a mienk. Még 3-4 hetet tölt a mamájával Shilbottle-ben, addig van időm felkészülni kutyanevelésből :)

Szeretem a munkámat

Szoknom kell még az érzést, hogy nem gyötrelem bemennem dolgozni, és nem számolom vissza a perceket a munkaidő végéig. Meg azt is, hogy egy fűtött szobában dolgozom és senki sem korbácsolja a hátam, ha leülök, vagy teázgatok és beszélgetek. Egyáltalán azt, hogy van kivel beszélgetni. Hogy a munkám elvégzéséhez több mint 2 élő agysejtre van szükségem. (kicsit aggódom, hogy talán többre is, mint amennyivel rendelkezem:)) Hogy egy kutya akkor sem tudná megcsinálni a munkám, ha lenne szembefordítható hüvelykujja. Hogy egy nap 10 új angol szót tanulok (ebből 9 fogászati szakszó, a maradék 1 pedig a "Nagyon örülünk, hogy itt vagy és nem akarunk elijeszteni" valamilyen szinonimája) Azt is meg kell szokjam, hogy nem minimálbért keresek (nem fog sokáig tartani), hogy arra a kérdésre, hogy "What do you do?" azt válaszolom, hogy "I'm a clerical assistant". Hogy kerek 4 perc alatt érek be a munkahelyemre. Hogy 5 perccel a munkaidőm letelte előtt mosolyogva hazaküldenek, mondván, hogy nem kell túlzásba vinni a munkát, holnap is lesz nap.

Azt mondják, a jót könnyű megszokni, úgyhogy biztos nem kell sok idő, hogy hozzászokjak a fentiekhez. Ahhoz viszont annál több, hogy mindent megtanuljak. Hogy pontosan mit? Dundee megszámlálhatatlan fogorvosa kis zacskókban mindenféle fura dolgokat küld nekünk (félkész protézisek, minták, fogvédők, kézzel felfirkantott extra kérések stb.), amit nekem azonosítani kell és egy óriási papírra beírni az adatokat és az elvégzendő feladatokat. Végül kitalálni, hogy hova továbbítsam a munkát. Ahhoz viszont, hogy ezt meg tudjam csinálni, ismernem kell az összes protézis típust, a technikákat, amiket a fogtechnikus használ, a munka minden egyes fázisát, az anyagokat, amikkel dolgozik stb.

Hát ez el fog tartani egy darabig, tekintve, hogy a fogászattal kapcsolatos angol szókincsem egy elemből áll: tooth :)

Viszont ha ezt 3 hónap alatt ki tudom bővíteni úgy ezerre, akkor megtartanak, több órában, jobb fizetéssel és többféle feladattal (rendelések, könyvelés stb.)

Hello Mr Findley

Rohanok suliba, csak egy gyors helyzetjelentés: VAN MUNKÁM!! Most hívott Mr Findley, hogy megvolt a családi meeting, és szeretettel várnak, mint új munkatársukat. Ł7.50/óra, 9 óra/hét, 3 hónap próbaidő. Mit is mondhatnék, juhúúúúúúúúúúúúúúúúúúú :))))))))

Murder - A gyilkos tárlat

Egy héttel ezelőtt Ginát rávettem, hogy nézze meg velem a "gyilkosos kiállítást". Először csak elkerekedett a szeme, tényleg nem könnyű meggyőzni a barátaidat, hogy egy sorozatgyilkosokról szóló kiállításért pénzt adjanak. (nem is keveset: 3490 Ft, nincs diák és nyugdíjas jegy) Végül -gyanítom- inkább az én kedvemért jött el, mintsem meggyőződésből, hogy remekül fog szórakozni. Legnagyobb örömünkre viszont a kiállítás telitalálatnak bizonyult: szórakoztató és elgondolkodtató volt. A díszletek a legigényesebbek, amit valaha tárlaton láttam, a koncepció pedig eredeti és elsőosztályú.

Érkezéskor minden látogató kap egy fejhallgatót, majd 8 fős csoportokban indul a tárlatvezetés. Egy animátor teremről teremre kísér, melyek mindegyikében egy sorozatgyilkos történetét ismerjük meg. Minden információt a fejhallgatón keresztül, a narrátortól kapunk, miközben mindenki némán és döbbenten áll a félhomályos terem közepén a zseniálisan megkomponált és megvilágított díszletek között.

A másfél órás program egy ötletes levezetéssel zárul: egy "gyilkosoktól mentes", nyugodt szobában megpihenhet a sok rémségtől elborzadt látogató. Eközben pedig a narrátor felhívja figyelmünket a személyes felelősségünkre ezeknek a tragédiáknak a létrejöttében. Így a kiállítás nem marad teljesen öncélú (ijedezünk, szörnyülködünk, de közben szuperül szórakozunk), hanem egy olyan gondolattal enged útnak, ami még sokáig az ember fülében cseng.

Mindeközben pedig azon gondolkodtam, milyen biztató, hogy a kiállításszervezők tudnak reagálni a kor igényeire, képesek olyan tárlatot szervezni, amire jó eséllyel hajlandó lesz elmenni a ma nagykamasza és fiatal felnőttje, nem csak a középkorú és nyugdíjas értelmiségi. Mert lássuk be: az a tinédzser, aki már a facebookon sem olvassa el a hosszabb posztokat, a tv és videójátékok által pedig menthetetlenül és brutálisan túl van ingerelve, nem fog végignézni (és főképp nem végigolvasni) egy tárlatot középkori leletekkel és végeérhetetlen kiírásokkal. Ellenben lehet, hogy elmegy és megnézi a Murder-t.