Tudom, hogy nem kellene elkiabálnom, mert abból jönnek a nagy pofáraesések, de ez túl nagy öröm ahhoz, hogy még napokig magamban tartsam. (Nem, Apa, nem vagyok terhes.) Viszont VAN MUNKÁM!! Nem álmaim munkája, de a tény, hogy van: csoda.
Az egész úgy kezdődött, hogy felhívtam az álláshirdetésben megadott telefonszámot, és a nő, aki felvette, rögtön behívott egy állásinterjúra. Én nagy reményekkel meg is jelentem, ő viszont nem volt ott. A férje, akivel együtt vezetik a benzinkutat, mondta, hogy beteg, de odaadja neki az önéletrajzomat és majd másnap hívnak. Ez után egy hétig nem hívtak, úgyhogy elkönyveltem, hogy szemetek és pukkadjanak meg. Aztán egyszer csak hívott a nő, hogy rettentően sajnálja a múltkorit, bemennék -e még egyszer? Naná. Bementem, nagyon kedves volt, a munka is elfogadhatónak tűnt (nagyrészt pénztárosi munka a benzinkút shopjában), és úgy tűnt, hogy én is tetszem neki (mondta, hogy szívesen alkalmaz lengyeleket, mert szorgalmasak :D). Az interjú végén azzal búcsúzott, hogy még másnap döntést hoz, és ha én vagyok a befutó, hívni fog. Hát másnap nem hívott, így én kiborultam, hogy akkor énnekem sose lesz már munkám, és jó feleség módjára kiakasztottam Oszkárt is. Végül ma, pont mire nálam tetőfokára hágott a kétségbeesés és a fojtogató önsajnálat, felhívtak, hogy enyém a munka.
Úgyhogy most megyek is aludni, mert holnap reggel 7-re ott kell lennem :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése