The View & Loch Brandy

Na jó, tényleg botrányosan régen nem írtam. Pedig ennyire azért nem eseménytelen az életünk.

Csütörtökön például elmentünk egy csodaszép étterembe Wormitban (1400 lélekszámú skót metropolisz). Az étterem a beszédes The View nevet kapta, úgyanis a Tay folyó túlsó partján van, ahonnan elképesztő kilátás nyílik az éjszakai fényekben úszó Dundee-ra. És mindennek tetejébe a kaja is isteni finom volt: életem legfinomabb királyrákját és sajttortáját ettem.

Múlt hétvégén pedig elhatároztuk, hogy undorító skót tél ide vagy oda, mi akkor is túrázni fogunk. Ki is néztünk egy viszonylag rövid útvonalat Loch Brandy-hez. Amint kiszálltunk a kocsiból, rádöbbentünk, hogy mi itt egyszer már voltunk. Mikor Tomiék két évvel ezelőtt meglátogattak minket, pont ezt az útvonalat jártuk be velük. (Ennek mekkora esélye van??) Mindenesetre a táj gyönyörű, úgyhogy eszünkbe se jutott visszafordulni. Azért amikor a kopasz hegyoldalon a 60 km/h-s szél elkezdte az arcunkba csapni a jeges esőt, akkor megfogadtuk, hogy legközelebb erdős helyre megyünk, ahol a fák megvédenek bennünket.

Londoni hétvége Dórival

A Parlament és a Big Ben

Háttérben a Mariott hotel (itt volt Dóri szállása). Előtte a Twickenham rögbi játékosainak szobra.

Royal Albert Hall. Iziben vettem is két jegyet a januári Cirque du Soleil showra :)

Tate Modern. Kívülről nem valami impozáns, viszont a legszuperebb modern művészeti múzeum, amit eddig láttam. Sajnos csak egy órát tudtunk ott tölteni, utána rohannom kellett, hogy elérjem a repülőt.

"Could you please take a photo of us with the bridge in the background? ... Ahh, never mind."

Kilátás a Tate Modern-ből

A híres kilenc és háromnegyedik vágány. Kicsit esetlen a fotó, de mentségemre legyen mondva, hogy százan tolongtak, hogy lefotóztassák magukat. (Pasi balra elveszi a pénzt, harrypotterrajongó megfogja a kocsit, pasi meglebbenti a sálat, fotó, szevasz.)

Tetoválás

Szombaton megint Edinburghba mentünk, de ezúttal nem csak sushizni. Előtte még alaposan megkínoztattam magam.

Pár hete találtam a neten egy srácot, aki elképesztően szép tetoválásokat készít, elmentem a szalonjába, megmutattam neki a tetoválást a lábamon és mondtam, hogy nem vagyok vele elégedett, csináljon vele bármit, amitől szerinte szebb lesz. Ütős kis glasgow-i akcentusban elhadarta, hogy mire gondolt: "Gklhmvfdvdm some light blue rgnerngcsdf warmer colours gnrngsrkjf turquoise rngejgngtjd". Rávágtam, hogy az szuper lesz és ezzel minden bizalmam a pasasba fektettem.

Tegnap délre adott időpontot. 12:00-kor remegve, de azért bizakodva csúsztam be a küszöb alatt. Igyekezett megnyugtatni, mondván a csajokkal sosincs gond, azoknak levághatja a fél lábát, akkor sem nyikkannak meg. A fiúk a problémásak, ráadásul minél nagyobbak, annál gyávábbak. Idézem: sírnak, elájulnak, összepisilik magukat, hánynak. Képzeljem el, a múltkor az egyik belehányt a működő ventilátorba. Ettől aztán a barátnője is rosszul lett és ketten együtt körbehányták a szalont...

Hmm, ennyire azért tényleg nem vagyok csirke. Maximum egy kis szitkozódásra és gyerekes könnyekre számíthat.

A srác egyébként végig borzasztó kedves volt, és próbálta elterelni a figyelmem. Ezzel együtt elég groteszk beszélgetést produkáltunk:
Ő: Szóval, mit fogsz ezután csinálni?
Én: (Meghalok.) Megyünk sushizni a férjemmel.
Ő: Ó, házas vagy?
Én: (Kezdek elkábulni a fájdalomtól) Reggel még az voltam.
Ő: Hát igen, a lábfej az egyik legfájdalmasabb pont.
Én: (kényszeredett mosoly) Valóban?
Ő: Hát igen, igen. Meg ugye az van, hogy ha egyszer már volt tetoválva, akkor a szervezeted azzal védekezik, hogy még több idegvégződést növeszt arra a helyre. Így mikor újra tetováljuk, sokkal fájdalmasabb.
Én: (a teljes agykapacitásomat lefoglalja, hogy izzadjak, remegjek, Z alakban görnyedjek és lihegjek egyszerre így csak erre a válaszra futja:) Nyíííííí
Ő: Meg az is ugye, hogy a nagyobb egybefüggő részek a mintában mind a legfájdalmasabb pontokra esnek. Csont fölé meg közel a talphoz.
Én: Remek... (Száradjon le a keze annak, aki először megrajzolta)
Ő: De hát ez mind nem számít, mert a fájdalom simán megéri a végeredményt, nem?
Én: (Neked biztos *****) Hadd ne válaszoljak erre a kérdésre most...
Ő: Na, és melyik a kedvenc sushis helyetek?
Én: A No1 sushiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii bar.
Ő: Most áthúzom újra a kontúrokat, úgyhogy utálni fogsz.
Én: Áh, nem gond, még bírom. (Gyűűűűűlölllleeeeeek!!!!)
90 perccel később:
Ő: Kész vagyunk. (végtelen kedves mosoly, amitől ha nem lenne az egész lábfejem egy egybefüggő, tátongó, sajgó seb, valószínűleg elolvadnék)
Én: Jézusmáriaatyaúristenköszönöm!!

Mielőtt bekötözte volna a lábam, még alaposan megnéztem, és igen, megérte a kínlódást. Gyönyörű lett, rá sem lehet ismerni az eredeti tetoválásra. Ezután lassan abbamaradt a remegés és a lihegés, kiegyenesedtem és gondolatban megbántam minden szörnyűséget, amit szegény srácnak kívántam a kínzásért cserébe.

Utazás

Légyszi vigyetek engem is!

Biciklizünk

Két Dundee-ban töltött év után végre feljutottam a Law Hill-re, Dundee első számú nevezetességére. Na jó, nem akarok nagyzolni, az egyetlen nevezetességére. A Law Hill egyébként körülbelül akkora, mint a Gellért-hegy, csak a skótok túl szerények és nem merik hegynek hívni. A kilátás lélegzetelállító: be lehet látni fél Dundee-t, a Tay folyót, és még a túlpartot is.

"Lélegzetelállító" volt felbiciklizni

A kutya, a labda meg a garancia

Tegnapról két sztorim van.
Az első, hogy a kutyám -a látszat ellenére- meglepően értelmes. Imád a nappali ablakában "mozizni", viszont az ablak kb. 30 cm-rel a padló fölött kezdődik és van előtte egy párkány, így mindig pipiskednie kell, hogy kilásson. (igen, zsebkutya) Namármost tegnap odacipelte az ikeás plüsslabdát az ablak elé és a mellső lábaival az ablakpárkányon a hátsókkal pedig a labdán állva így már kényelmesen tudott mozizni. Nem hiszem, hogy tudatos eszközhasználtról lenne szó, mindenesetre, ahogy dolgozott a kis projektjén, az nagyon mókás volt.

A másik sztorink Glasgow-ban történt. Oszkárnak vettünk egy pár cipőt és mikor fizettünk, a kasszás csaj megkérdezte, hogy:
"Tudjátok, hogy van nálunk a garancia?"
Mi: Nem.
Csaj: Egy év garanciát adunk, szóval ha addig bármi történne, vissza tudjátok hozni a cipőt. (kis szünet, majd lemondó fejjel) Bár ti úgyis csak nyaraltok itt, szóval mindegy.
Mi: Aha. (??!!)

Úgy tűnik az asszimilálódás nem sikerült hibátlanul :D

B

Beleírtam a címbe a lényeget, hogy ne tegyem próbára senki idegeit azzal, hogy elkezdem ecsetelni, milyen csodálatos volt ez az egy év, milyen sokat tanultam, és mennyit köszönhetek a tanáraimnak, és milyen gyötrelmes volt a felkészülés a vizsgára és milyen nagyon izgultam, és reménykedtem, és végül 8 napot vártam, hogy megtudjam az eredményt és közben elviselhetetlenül undokra aggódtam magamat. Ez utóbbiról Oszkár hosszasan tudna mesélni. Íme egy beszélgetés, ami sokat elárul:
Egy nappal a vizsgám előtt:
Én: Szívem, előre is bocs, de ma elviselhetetlen leszek.
Oszkár: Leszel??!!
...
Na hát most már nem vagyok elviselhetetlen, sőt, fülig ér a szám, mióta ezt az e-mailt kaptam:

"Well done Kata

B Grade"