Kánikula Dundeeban

Tegnap a semmiből hirtelen nyár lett. Mióta itt lakom, még soha nem volt ilyen meleg, beleértve a tavalyi nyarat is. Szerencsére szabadnapom volt, úgyhogy gyorsan elmentünk Monikie-be a kedvenc tavunkhoz, és annak a partján élveztük a napsütést. Nem állítom, hogy lebarnultam, de azért jó kis kárpótlás volt a hosszú, sötét, szeles, esős télért.

Biciklivel iskolába

Elhatároztam, hogy ezentúl biciklivel fogok iskolába járni. Ma végre nem esett az eső, egész meleg volt (12fok), úgyhogy gondoltam ez szuper lehetőség, hogy elkezdjem a bringázást. Megnéztem a térképen a legrövidebb biciklivel járható útvonalat a suliig: csak 6km. Gondoltam, azt még pont túlélem és talán haza is bírok tekerni. Azt az egyet nem kalkuláltam bele, hogy Dundeeban még tévedésből sincs egy vízszintes utca. Hegyre föl, hegyről le. Na meg ugye a szél...
Szóval odafele szuper volt, mert többnyire gurultam és hátulról fújt a szél, csak miközben erőfeszítés nélkül suhantam lefele azon gyötrődtem, hogy "Úristen itt majd vissza kell tekernem!" Aztán a finisben eltévedtem, de hát az lett volna a csoda ha nem :) Felhívtam Oszkárt, aki útbaigazított, és mindössze 10 perc késéssel megérkeztem a suliba. Megjegyzem a késés nem teljesen az én hibám, mert a netes útvonaltervező szerint 22 perc az út. Hát Lance Armstrongnak lehet, hogy annyi, nekem eltévedés nélkül is lett volna vagy 40 perc.
Hazafele hegynek fölfele, széllel szemben pedig már elgondolkoztam, hogy mi vitt rá, hogy a 4 kereket 2-re cseréljem.
Összességében (és a kandalló előtt tespedve) azért jó móka volt, úgyhogy jövőre megyek megint :D

Gumicsizma

Mint kiderült a "wellies" elengedhetetlen kelléke a skót létnek. Eredetileg azért vettem, mert felléptünk egy iskolai rendezvényen, ahol egy gumicsizmát dicsőítő dalt énekeltünk és gumicsizmában táncoltunk...
De aztán rájöttem, hogy a tengerparton is jól jön, mert kiélve elfojtott gyermekkori vágyaimat, becsattoghattam vele a tengerbe meg rugdoshattam a vizes homokot a parton :)

Újra írok

Elhatároztam, hogy újra írni fogok, mert most megint történnek velem dolgok és remélem időm is lesz, hogy leírjam.
A legfrissebb hírem, hogy 73%-os lett a próba nyelvvizsgám. 60%-kal már át lehet menni, 80% pedig már a Cambridge Proficiency szint (felsőfok fölött, közel anyanyelvi szint). Szóval a 73%-ommal nagyon elégedett vagyok, ráadásul még van 3 hónap az igazi nyelvvizsgáig, addig akár 80%-ra is felgyúrhatom magam. Azt hiszem, az osztályunkban csak Anna barátnőmnek lett az enyémnél jobb eredménye, aki aznap lett 30 éves, mikor írtuk a tesztet és saját bevallása szerint annyira gyászolta a fiatal éveit, hogy nem is érdekelte a vizsga és az esélytelenek nyugalmával tarolt... :)

Ma megkaptam a hivatalos értesítést is a Croydon College-ból, hogy felvettek. Már csak találnom kell valamilyen szervezetet, aki kifizeti az évi 5750 fontos tandíjamat... El sem tudom képzelni, mi másra költhetnék a brit adófizetők pénzét, mint hogy belőlem üzletasszonyt képezzenek :)

Őrült, dilis, szerelem

Ritkán látok olyan romantikus komédiát, ami tényleg térdcsapkodósan vicces, nem hányingerkeltően romantikus, és –ha csak minimális mértékben is–, de elgondolkodtat.

Az Őrült, dilis, szerelem azért jó film, mert jó színészek játszanak életszerű, és csak kicsit lebutított figurákat. A párbeszédek eredetiek és nagyon viccesek, és igen, van romantika és szerelem és vívódás, de emészthető mértékben és módon. És van Ryan Gosling, akinek ha photoshopolták a felsőtestét, akkor a photoshopba vagyok szerelmes, ha nem, akkor Ryan Goslingba. Tudom, ezzel viszonylag kevés férfit győztem meg, de hidd el, ha pasi vagy, akkor is tetszeni fog a film, csak akkor annál a résznél, ahol én azt mondom „óóóóóó” és lefolyok a kanapéról, ott te majd azt mondod „buuuuzííí” és magadban megfogadod, hogy hétfőtől tényleg eljársz gyúrni.

Nem állítom, hogy a film a valaha született legmélyebben szántó mozgókép a szerelemről, de az első pár perc –romkomhoz képest– meglepően őszinte és realisztikus: ahogy Steve Carell és Julianne Moore karakterei „megbeszélik”, hogy elválnak, abban sok minden benne van. Mi öl meg egy húszéves házasságot? Van –e visszaút? Van –e gyógyír a szerelemre? A maga módján válaszol ezekre az Őrült, dilis, szerelem.

Ez Skócia

Pár napja a Sparban a kasszában álltam, de nem volt vásárló, ezért unalmamban elkezdtem a hátam mögött levő piákat rendezgetni. Nem sok rendbe rakni való volt rajtuk, nagyjából csak jobbra-balra tologattam őket unalmamban. Mire visszafordultam, az üzlet végéig állt sor: 6 türelmes birka néma csendben várta, hogy kiszolgáljam őket. Már a nyelvem hegyén volt, hogy: "De hát miért nem szóltok??!", de aztán csak sűrű bocsánatkérés közepette elkezdtem szkennelni a termékeket. Közben pedig megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy: ez Skócia, ez annyira tipikusan skót hozzáállás. Magyarországon az első várakozó minimum köhintett vagy rám köszönt volna, hogy észrevegyem, és ha ez nem segít, rám mordul, hogy "fizethetnék még ma?!". És félreértés ne essék, ezzel nem azt akarom mondani, hogy a skótok udvariasabbak, sőt sok szempontból sokkal civilizálatlanabbak és neveletlenebbek mint mi. Viszont úgy tűnik türelmesebbek is. (Vagy kevésbé életrevalóak :))

Sütök

Szakácsművészetem csúcsa tegnap óta már nem a rántotta, hanem a banános nutellás muffin:

Tesztalanyom, Oszkár még életben van és azt mondta, hogy ízlik is neki, csak "miért van banán íze a nutellás tölteléknek?" Hát először is azért, mert banán van benne, másodszor meg azért, mert különben nutellás muffin lenne :)