A kutya, a labda meg a garancia

Tegnapról két sztorim van.
Az első, hogy a kutyám -a látszat ellenére- meglepően értelmes. Imád a nappali ablakában "mozizni", viszont az ablak kb. 30 cm-rel a padló fölött kezdődik és van előtte egy párkány, így mindig pipiskednie kell, hogy kilásson. (igen, zsebkutya) Namármost tegnap odacipelte az ikeás plüsslabdát az ablak elé és a mellső lábaival az ablakpárkányon a hátsókkal pedig a labdán állva így már kényelmesen tudott mozizni. Nem hiszem, hogy tudatos eszközhasználtról lenne szó, mindenesetre, ahogy dolgozott a kis projektjén, az nagyon mókás volt.

A másik sztorink Glasgow-ban történt. Oszkárnak vettünk egy pár cipőt és mikor fizettünk, a kasszás csaj megkérdezte, hogy:
"Tudjátok, hogy van nálunk a garancia?"
Mi: Nem.
Csaj: Egy év garanciát adunk, szóval ha addig bármi történne, vissza tudjátok hozni a cipőt. (kis szünet, majd lemondó fejjel) Bár ti úgyis csak nyaraltok itt, szóval mindegy.
Mi: Aha. (??!!)

Úgy tűnik az asszimilálódás nem sikerült hibátlanul :D

B

Beleírtam a címbe a lényeget, hogy ne tegyem próbára senki idegeit azzal, hogy elkezdem ecsetelni, milyen csodálatos volt ez az egy év, milyen sokat tanultam, és mennyit köszönhetek a tanáraimnak, és milyen gyötrelmes volt a felkészülés a vizsgára és milyen nagyon izgultam, és reménykedtem, és végül 8 napot vártam, hogy megtudjam az eredményt és közben elviselhetetlenül undokra aggódtam magamat. Ez utóbbiról Oszkár hosszasan tudna mesélni. Íme egy beszélgetés, ami sokat elárul:
Egy nappal a vizsgám előtt:
Én: Szívem, előre is bocs, de ma elviselhetetlen leszek.
Oszkár: Leszel??!!
...
Na hát most már nem vagyok elviselhetetlen, sőt, fülig ér a szám, mióta ezt az e-mailt kaptam:

"Well done Kata

B Grade"

 

 

Pancsolunk

Vagyis csak a kutya, bár mindent megtett, hogy ha már neki fürdeni kell, mi se maradjunk szárazon...
Íme a végeredmény: egy ázott veréb.

Azóta rettentően zavarja, hogy samponillata van, folyton szagolgatja meg nyalogatja magát. Plusz a szárítás közben sértődötten elvonult lefeküdni, és elaludta a még nedves szőrét. Most minden tincse más irányba áll.

Fizetésemelésem története

A feltörő karrierem (haha) következő állomásaként a héten felajánlották, hogy júniustól dolgozzam heti 30 órát éééés még fizetésemelést is adnának: az eddigi Ł7.50 helyett Ł8.50-et. Amit egyébként boldogan el is fogadtam volna, de addigra Oszkár telebeszélte a fejemet, hogy nehogy 9 font alatt megállapodjak velük. Alkudjak, ő is ezt tette, és így lett ilyen szuper fizetése. Ne legyek szégyenlős, a skótokkal lehet alkudni. Na hát ezek után nem mehettem úgy haza, hogy: "Szívem, ezentúl 8.50-et fogok keresni." Összeszedtem minden bátorságomat és mondtam a főnöknek, hogy: izé, én 9 fontra gondoltam. Láttam az arcán, hogy nagyon megdöbbent, így gyorsan hozzátettem, hogy a sok utazás miatt nagyon sokat költök benzinre. Mondta, hogy ez végül is jogos, megbeszéli a papával. Én másnapig gyötrődtem, hogy mi a fenének szólaltam meg, nem kellett volna alkudozni, biztosan sértésnek vette, hogy elutasítom a nagylelkű ajánlatát. Ehhez képest másnap ezt a választ kaptam:
Főnök: "My dad is negotiable.... (hosszú hatásszünet, majd csibész mosollyal) to a certain point.
Én: "What does that mean?"
Főnök: "He said we could agree halfway."
Én nevetve: "8.75??!!"
Ő: "Yes..."

Így kaptam 1 font 25 pennys fizetésemelést és egy ígéretet, hogy 3-4 hónap múlva újra alkudozhatunk :)

Állapotfrissítés

Rájöttem, hogy ezer éve nem írtam blogot, pedig ennyire azért nem eseménytelen az életünk.

Tegnap például Glasgow-ban voltunk. Egy most már kötelezőnek számító sushizással kezdtünk, aztán átsétáltunk az út túloldalára a Gallery of Modern Art-ba. Itt csatlakoztunk egy önkéntes tárlatvezető csajszihoz és a csoportjához. Oszkárék viszonylag gyorsan elvesztették az érdeklődésüket a modern művészeti darabok láttán ("Ne haragudjál, de ez a 4 ikeás doboz itt NEM művészet!"), és beültek egy különterembe filmet nézni. Eközben a csoportban egy idős skót bácsi hangot is adott a hasonló véleményének, miszerint ez nem művészet, és egyáltalán miért van kiállítva? A tárlatvezető csajszi okosan nem leoltotta, hogy "te tudatlan tök, ez igenis művészet, csak te nem érted", hanem ügyes célravezető kérdésekkel terelgette a bácsi gondolatait. Én teljesen elememben voltam, imádok ilyesmiről vitatkozni, úgyhogy végig velük maradtam és tök jókat beszélgettünk a képekről és szobrokról. A bácsi pedig végül őszintén megköszönte, hogy elgondolkodtattuk. :)

A napot az Ikea-ban zártuk, úgyhogy most éppen készül az új cipős- és ruhásszekrény.

Ja és Penny megtanult ugatni (most már hivatalosan nem-macska). Igaz, csak akkor csinálja, ha nagyon zaklatott és akkor is ilyen nagyon magas, szinte sikító hangon. Azóta igyekszünk nem felzaklatni.

Az én ágyam, az én váram

A háttérben látható barikád biztosítja, hogy ne jusson be a kanapé alá

Szundi

Kukucs

Vadállat

Ártatlannak tűnik, de nem az.