Őrült, dilis, szerelem

Ritkán látok olyan romantikus komédiát, ami tényleg térdcsapkodósan vicces, nem hányingerkeltően romantikus, és –ha csak minimális mértékben is–, de elgondolkodtat.

Az Őrült, dilis, szerelem azért jó film, mert jó színészek játszanak életszerű, és csak kicsit lebutított figurákat. A párbeszédek eredetiek és nagyon viccesek, és igen, van romantika és szerelem és vívódás, de emészthető mértékben és módon. És van Ryan Gosling, akinek ha photoshopolták a felsőtestét, akkor a photoshopba vagyok szerelmes, ha nem, akkor Ryan Goslingba. Tudom, ezzel viszonylag kevés férfit győztem meg, de hidd el, ha pasi vagy, akkor is tetszeni fog a film, csak akkor annál a résznél, ahol én azt mondom „óóóóóó” és lefolyok a kanapéról, ott te majd azt mondod „buuuuzííí” és magadban megfogadod, hogy hétfőtől tényleg eljársz gyúrni.

Nem állítom, hogy a film a valaha született legmélyebben szántó mozgókép a szerelemről, de az első pár perc –romkomhoz képest– meglepően őszinte és realisztikus: ahogy Steve Carell és Julianne Moore karakterei „megbeszélik”, hogy elválnak, abban sok minden benne van. Mi öl meg egy húszéves házasságot? Van –e visszaút? Van –e gyógyír a szerelemre? A maga módján válaszol ezekre az Őrült, dilis, szerelem.

Ez Skócia

Pár napja a Sparban a kasszában álltam, de nem volt vásárló, ezért unalmamban elkezdtem a hátam mögött levő piákat rendezgetni. Nem sok rendbe rakni való volt rajtuk, nagyjából csak jobbra-balra tologattam őket unalmamban. Mire visszafordultam, az üzlet végéig állt sor: 6 türelmes birka néma csendben várta, hogy kiszolgáljam őket. Már a nyelvem hegyén volt, hogy: "De hát miért nem szóltok??!", de aztán csak sűrű bocsánatkérés közepette elkezdtem szkennelni a termékeket. Közben pedig megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy: ez Skócia, ez annyira tipikusan skót hozzáállás. Magyarországon az első várakozó minimum köhintett vagy rám köszönt volna, hogy észrevegyem, és ha ez nem segít, rám mordul, hogy "fizethetnék még ma?!". És félreértés ne essék, ezzel nem azt akarom mondani, hogy a skótok udvariasabbak, sőt sok szempontból sokkal civilizálatlanabbak és neveletlenebbek mint mi. Viszont úgy tűnik türelmesebbek is. (Vagy kevésbé életrevalóak :))

Sütök

Szakácsművészetem csúcsa tegnap óta már nem a rántotta, hanem a banános nutellás muffin:

Tesztalanyom, Oszkár még életben van és azt mondta, hogy ízlik is neki, csak "miért van banán íze a nutellás tölteléknek?" Hát először is azért, mert banán van benne, másodszor meg azért, mert különben nutellás muffin lenne :)

Kínos

Vannak pillanatok, amikor rámtör a felismerés, hogy muszáj normálisan megtanulnom angolul. Vannak magyar szavak, amik nem tűnnek magyar eredetűnek, így azt feltételezem, hogy biztos angolul is ugyanúgy mondjuk őket, mint magyarul. Mikor ma egy osztálytársam azt magyarázta, hogy az egyik pillanatban fázik, a másikban melege van, és ez biztosan amiatt van, mert megfázott, viccesen megjegyeztem, hogy ez már inkább a klimax...

Azt jól gondoltam, hogy a klimax szó az angolban is létezik, csak azt nem tudtam, hogy itt orgazmust jelent... :D

A válasz egy elkerekedett szempár volt, majd Kinga jóindulatúan felvilágosított, hogy amire én gondolok, az a menopausa.

Stirling

Múlt szombaton Stirlingben voltunk. Stirling egy kicsi és nem is különösebben szép városka, DE: William Wallace, a skótok nemzeti hőse itt aratta legnagyobb győzelmét az angolok ellen több mint 700 évvel ezelőtt.
Szegénykét kicsit később elfogták, addig fojtogatták, míg majdnem meghalt, aztán megcsonkították, megnyúzták és felnégyelték, majd lefejezték (biztosra mentek). Végül a darabjait különböző városokban aggatták ki elrettentésnek. De tény, hogy előtte párszor teljesen hülyét csinált az angolokból, többek között Stirlingben is, ahol 10.000 angolt kaszaboltak le a felkelők az ő vezetésével egy kis trükkel. Elvileg erről szól A rettenthetetlen, de igazából elég kevés köze van a történelemhez.
Először az ő emlékére épített Wallace Monument-et másztuk meg:

Ahonnan ilyen szép kilátás nyílt:

És ahol Oszkár megpróbált kitolni minket a csoportképből :)

 Aztán átautókáztunk a város másik végén lévő várba:

Itt einstandoltam egy ágyút:

de sajnos nem fért be a kocsiba, úgyhogy otthagytuk.
Összességében szuper nap volt, és örülök, hogy egy picivel többet tudok a skót történelemről, mint Mel Gibson.

Gombariadó

Két napja reggel egy gomba fogadott a zuhanykabin elején. Rettegek a pókoktól, de abban a percben jobban örültem volna egy nyolclábúnak, mint egy gusztustalan, 4 centis, barna gombának, ami vízszintesen állt kifele a csempéből. Ja, félreértés ne essék, nem penészgombáról beszélek, hanem igazi gombáról. Miután legyőztem a hányingeremet és sikítva hívtam Oszkárt, hogy küzdjön meg a lénnyel, azon kezdtem morfondírozni, hogy 1. hogy az istenbe bír egy gomba a csempére nőni??? 2. Mióta fürödtem egy gomba társaságában, ha már 4 centis??? 3. Sűrűbben kellene takarítanom a fürdőt! 

Zsebemben a világ

Vagyis megkaptam Anyutól előszülinapi ajándékként a világ legjobb telefonját. Na jó, talán nem a legjobb, de nekem tökéletes. És tegyük idézőjelbe: "telefon". Mert az, hogy lehet vele telefonálni... sokadlagos szempont :)

Nem állítom, hogy technofób vagyok, de ez a fajta technika teljesen elkerült az utóbbi pár évben. És tessék, mire észbe kapok, már 5 éves lemaradásom van és egy óvodás is ügyesebben nyomkodja az okostelefont, mint én. Két napja gyakorlatilag belenőtt a kezembe a telefon (elég addiktív játék), de még közel sem fedeztem fel rajta mindent. Hihetetlenül okos, gyakorlatilag egy komplett számítógép (6-szor erősebb processzorral mint az első asztali gépünké), feleslegessé tette a GPS-t, az MP3 lejátszót, a diktafont és hát igen... egy kicsit az élő emberi kapcsolatokat is.

Egyelőre elég nagy kihívást jelent 6X6mm-es "gombokat" eltalálni az ujjbegyemmel (képzelem milyen lehet virsliujjakkal ugyanezt nyomkodni), a konstans döbbenetről nem is beszélve, hogy e-mailt írok, híreket olvasok, zenét hallgatok, játszom, (és tényleg csak utolsó sorban telefonálok) egy tenyérnyi kütyün.

Ha belegondolok, hogy a mai gyerekek ezzel a technikával nőnek fel, nem csoda, hogy teljesen másképp gondolkodnak, viselkednek és reagálnak a világ dolgaira, mint mi, akik társasjátékokkal játszottunk meg fogócskáztunk a ház körül. Sokkal korábban sokkal többféle technikai dologgal találkoznak, amitől biztosan találékonyabbak és alkalmazkodóbbak, viszont úgy látom, hogy türelmetlenebbek is. Ha a telefonjában, TV-ben, számítógépen mindent megkap azonnal, máshol miért kellene egy percet is várnia: az iskolában, ha jelentkezik és nem szólítják fel; a piros lámpánál; a boltban, ha nem kerül rögtön sorra stb.