British Red Cross

Tegnap felhívott egy kedves hölgy, hogy megkapta a jelentkezésemet, és lehetséges -e, hogy a héten valamikor beugorjak a boltjukba. Én lelkesen mondtam, hogy: Yes, yes (az izgalomtól kicsit leszűkült a szókincsem), ő pedig elhadarta, hogy hova menjek és kit keressek. Kétszer visszakérdeztem, harmadszorra már nem mertem, úgyhogy leírtam, amit hallani véltem. Miután letettük a telefont, kétségbeesetten google-özni kezdtem, hogy melyik cégtől hívhatott a hölgy és vajon hol van az a bolt, ahova mennem kellene. Fél óra egyre elkeseredettebb keresgélés után ráakadtam a neten arra a telefonszámra, amiről hívtak. Volt hozzá cím is, ami elhanyagolható mértékben hasonlított ahhoz, amit a telefonban "hallottam". Így hát ma kissé megrongálódott idegekkel bementem a boltba. Egy nagyon kedves néni fogadott, aki megnyugvásomra nem kérdezett semmit, csak elmondta, hogy mit kell kitöltenem és magammal hoznom legközelebb. Szóval úgy tűnik, hogy ha pénzért nem is, de önkéntesként végre dolgozhatok! Biztos furcsán hangzik, hogy miért örülök annyira annak, hogy ingyen dolgozhatok. 6 hét sikertelen munkakeresés és kényszerű tétlenség után viszont valódi felüdülés, hogy egyáltalán hasznos dolgot csinálhatok. Ezen kívül talán épp' ez segít majd hozzá, hogy végül (fizető) munkát kapjak.