Már csak pár nap és végleg elhagyom Skóciát, William Wallace, a Loch Ness-i szörny, a golf, az örök eső, az Irn bru, a skót duda és a kockás szoknyák hazáját.
Így viszont nem maradhat a blogom címe kata-dundee. Mire kereszteljem át?
2012. június 27., szerda
2012. június 23., szombat
Jó hírek
A tegnapi nap két jó híre: 7.5 lett az IELTS-em, ami félredobva minden álszerénységet egyszerűen azt jelenti, hogy nagyon nagyon jól tudok angolul. :) A másik nyelvvizsga eredményére sajnos még július végéig várni kell.
A másik jó hír, hogy Oszkárt behívták egy állásinterjúra Londonba. Először csináltattak vele egy próbamunkát, ami tök jól sikerült neki, jövőhét péntekre pedig személyes interjúra hívták, ami abból fog állni, hogy 3 órán keresztül programoznia kell. De mivel azon a programozási nyelven kell majd csinálnia, amivel 100 éve dolgozik, remélem, hogy nem tudnak olyat mutatni neki, amit ne bírna megcsinálni. A munkahelye ráadásul Camden Town-ban lenne, ami a kedvenc helyünk egész Londonban. Szóval majd míg ő az állásinterjún izzad, én elütöm az időt (meg a leendő fizetését :P) a piacon.
És ha ez még nem lenne elég a jóból, 9 nap múlva indulunk haza, hogy 5 héten keresztül mást se csináljunk, csak motorozzunk, napozzunk a Velencei-tó partján és finomakat együnk. (meg átússzuk a Balatont, megszervezzük az esküvőt, összeházasodjunk meg más apróságok)
A másik jó hír, hogy Oszkárt behívták egy állásinterjúra Londonba. Először csináltattak vele egy próbamunkát, ami tök jól sikerült neki, jövőhét péntekre pedig személyes interjúra hívták, ami abból fog állni, hogy 3 órán keresztül programoznia kell. De mivel azon a programozási nyelven kell majd csinálnia, amivel 100 éve dolgozik, remélem, hogy nem tudnak olyat mutatni neki, amit ne bírna megcsinálni. A munkahelye ráadásul Camden Town-ban lenne, ami a kedvenc helyünk egész Londonban. Szóval majd míg ő az állásinterjún izzad, én elütöm az időt (meg a leendő fizetését :P) a piacon.
És ha ez még nem lenne elég a jóból, 9 nap múlva indulunk haza, hogy 5 héten keresztül mást se csináljunk, csak motorozzunk, napozzunk a Velencei-tó partján és finomakat együnk. (meg átússzuk a Balatont, megszervezzük az esküvőt, összeházasodjunk meg más apróságok)
2012. május 27., vasárnap
Interjú Londonban
Már halogatom egy ideje, hogy írjak róla, csak hát hirtelen annyi dolgom lett. Nyelvvizsgára készülök (már csak két hét :S), vállaltam pár plusz műszakot (kicsit túlköltekeztünk mostanában) és szervezem a jövő évünket (Londonban!!).
A kis kiruccanásunknak Londonba most épp egy college interjú volt az apropója. Bár már felvettek egy másikba, ez (South Thames College) jobban tetszett, úgyhogy úgy éreztem, azért van tétje ennek a beszélgetésnek. A 8 órás autóút végére már egyrészt elhalt a fenekem, másrészt meg kezdtem nagyon izgulni. Ráadásul kocsiban, egy forgalmas csomópont melletti mozgássérült parkolóban átöltözni feledhetetlen élmény. A lényeg, hogy magamra öltöttem a legelegánsabb ruhámat és megcéloztam a college-ot. Ahogy a magassarkúmban tipegtem elveszve, remegve a college felé, valahogy érthetetlennek tűnt, hogy miért zsong-bong tovább a város, mintha ott se lennék, teljesen figyelmen kívül hagyva az én kínlódásomat.
Amint beléptem a college ajtaján, a látvány elterelte a figyelmemet a saját nyomoromról. Bár maga a college nagyon szép és modern, az interjúra várakozók inkább egy menekülttáborra hasonlítottak. Finoman szólva kilógtam a farmeros, szakadt pólós fekete tinédzserek sorából. A döbbenetből egy szlovákiai magyar lány rántott ki, aki meghallotta, hogy magyarul beszélek (telefonon Oszkárral), és boldogan lecsapott rám. Így már ketten voltunk szépen felöltözött, fehér lányok.
Az interjú maga tényleg inkább csak egy beszélgetés volt. A tanárnő oldaláról nagyrészt abból állt, hogy dicsérte az angolomat és kérdezgetett, hogy hol és hogyan és mennyi idő alatt tanultam meg ilyen jól angolul. Mondanom se kell, nőttem kb. 10 centit. Majd végül közölte, hogy -bár normálisan minden külfölditől egy 6.0-ás IELTS-et kérnek-, ez az én esetemben nevetséges lenne, így ő ad egy "unconditional offert", vagyis feltétel nélkül felvesz a kurzusra. :))
Hát nagyjából repülve hagytam el az épületet. Hogy felvettek, az hagyján, de hogy egy angol azt mondta, hogy fantasztikus az angolom, ennél szebbet nem is kívánhattam volna. A lelkesedésem csak valahol az ezt követő kétórás metrózás közepénél fogyott el... Ha indítanának egy kurzust a londoni metróhálózatról, arra is jelentkeznék.
A kis kiruccanásunknak Londonba most épp egy college interjú volt az apropója. Bár már felvettek egy másikba, ez (South Thames College) jobban tetszett, úgyhogy úgy éreztem, azért van tétje ennek a beszélgetésnek. A 8 órás autóút végére már egyrészt elhalt a fenekem, másrészt meg kezdtem nagyon izgulni. Ráadásul kocsiban, egy forgalmas csomópont melletti mozgássérült parkolóban átöltözni feledhetetlen élmény. A lényeg, hogy magamra öltöttem a legelegánsabb ruhámat és megcéloztam a college-ot. Ahogy a magassarkúmban tipegtem elveszve, remegve a college felé, valahogy érthetetlennek tűnt, hogy miért zsong-bong tovább a város, mintha ott se lennék, teljesen figyelmen kívül hagyva az én kínlódásomat.
Amint beléptem a college ajtaján, a látvány elterelte a figyelmemet a saját nyomoromról. Bár maga a college nagyon szép és modern, az interjúra várakozók inkább egy menekülttáborra hasonlítottak. Finoman szólva kilógtam a farmeros, szakadt pólós fekete tinédzserek sorából. A döbbenetből egy szlovákiai magyar lány rántott ki, aki meghallotta, hogy magyarul beszélek (telefonon Oszkárral), és boldogan lecsapott rám. Így már ketten voltunk szépen felöltözött, fehér lányok.
Az interjú maga tényleg inkább csak egy beszélgetés volt. A tanárnő oldaláról nagyrészt abból állt, hogy dicsérte az angolomat és kérdezgetett, hogy hol és hogyan és mennyi idő alatt tanultam meg ilyen jól angolul. Mondanom se kell, nőttem kb. 10 centit. Majd végül közölte, hogy -bár normálisan minden külfölditől egy 6.0-ás IELTS-et kérnek-, ez az én esetemben nevetséges lenne, így ő ad egy "unconditional offert", vagyis feltétel nélkül felvesz a kurzusra. :))
Hát nagyjából repülve hagytam el az épületet. Hogy felvettek, az hagyján, de hogy egy angol azt mondta, hogy fantasztikus az angolom, ennél szebbet nem is kívánhattam volna. A lelkesedésem csak valahol az ezt követő kétórás metrózás közepénél fogyott el... Ha indítanának egy kurzust a londoni metróhálózatról, arra is jelentkeznék.
2012. május 6., vasárnap
Highland & Isle of Skye
Kiderült, hogy Skóciának vagy egy szerethető és értékes oldala is, amiért pár napra hajlandó voltam megbocsátani mindenért (kajáért, időjárásért, emberekért). Az 5 napos highlandi utunk alatt olyan gyönyörű helyeket láttunk, amilyeneket még soha ezelőtt.
Nem válogattam ki képeket, mert képtelenség lenne, hiszen mindegyik olyan gyönyörű (ok, kicsit elfogult vagyok). Szóval íme a link a kimerítő 350 képünkhöz Highland & Isle of Skye
Minden este megbeszéltük, hogy kinek mi tetszett aznap a legjobban, de szinte lehetetlen egy dolgot kiválasztani. Azért ha fegyverrel fenyegetnének, hogy mondjak valamit, akkor az utolsó napi hajókirándulást választanám. Azelőtt még csak nagyon távolról láttam fókákat, ott viszont olyan közel vittek hozzájuk, hogy szuperül látszottak. Ráadásul mindezt egy festői öbölben, körülöttünk a magas hegyekkel... Na jó, szóval ezt nem lehet szavakkal leírni. Meseszép volt.
Plusz ne feledkezzünk meg a királyrákboncolásról (megdolgoztam a kajámért), a Whiskey üzemről (végre megtudtam, hogy hogyan készítik és mitől olyan marha drága), a túrákról (sziklamászós, lápos), és hogy csodával határos módon 5 teljes napig nem esett az eső, sőt az egyik túrán le is égtünk (!!).
Egyik nap olyan tengerparton jártunk, ahol egyszerűen csak leültünk, és azt éreztem, hogy innen soha többet nem akarok elmenni, mert ennél szebb, nyugodtabb és érintetlenebb helyet elképzelni sem tudok. Tudom, még kicsi vagyok és majd biztos sok szép helyen fogok még járni, de most úgy érzem, hogy már ezért is megérte megszületni.
Nem válogattam ki képeket, mert képtelenség lenne, hiszen mindegyik olyan gyönyörű (ok, kicsit elfogult vagyok). Szóval íme a link a kimerítő 350 képünkhöz Highland & Isle of Skye
Minden este megbeszéltük, hogy kinek mi tetszett aznap a legjobban, de szinte lehetetlen egy dolgot kiválasztani. Azért ha fegyverrel fenyegetnének, hogy mondjak valamit, akkor az utolsó napi hajókirándulást választanám. Azelőtt még csak nagyon távolról láttam fókákat, ott viszont olyan közel vittek hozzájuk, hogy szuperül látszottak. Ráadásul mindezt egy festői öbölben, körülöttünk a magas hegyekkel... Na jó, szóval ezt nem lehet szavakkal leírni. Meseszép volt.
Plusz ne feledkezzünk meg a királyrákboncolásról (megdolgoztam a kajámért), a Whiskey üzemről (végre megtudtam, hogy hogyan készítik és mitől olyan marha drága), a túrákról (sziklamászós, lápos), és hogy csodával határos módon 5 teljes napig nem esett az eső, sőt az egyik túrán le is égtünk (!!).
Egyik nap olyan tengerparton jártunk, ahol egyszerűen csak leültünk, és azt éreztem, hogy innen soha többet nem akarok elmenni, mert ennél szebb, nyugodtabb és érintetlenebb helyet elképzelni sem tudok. Tudom, még kicsi vagyok és majd biztos sok szép helyen fogok még járni, de most úgy érzem, hogy már ezért is megérte megszületni.
2012. április 18., szerda
2012. április 16., hétfő
Where are you from?
Ezt a kérdést tegnap három vásárló tette fel nekem a 6 órás shiftem alatt. Mikor azt írtam, hogy milyen jó érzés volt Londonban nem kilógni a sorból, erre gondoltam. Bár a kérdés önmagában egyáltalán nem bántó, és általában csak ártatlan kíváncsiságból kérdezik, egy idő után fárasztó tud lenni és persze ott bujkál bennem a kisördög, hogy "Hungary" helyett ilyesmiket válaszoljak: "Ethiopia", "Japan", "Anorexia".
No meg az is előfordul, hogy valaki rosszindulatból kérdezi, mint például a tegnapi háromból egy. A hölgy éppen lehordott azért, amiért nem adtam neki valamit, amit elfelejtett kérni (én haszontalan, nem olvastam a gondolataiban), majd a vita közepén megkérdezte, hogy egyébként honnan jöttem. Hát itt fogyott el az egyébként is hírhedten kevés türelmem, és ráförmedtem, hogy ez miért is fontos most neki?! Ezzel a vita hamvába halt, végül megkapta amit nem kért és gyanítom azóta is szidja szegény lengyeleket.
Ezek után egy másik vásárló egészen odáig fajult, hogy azt kérdezte:
"Te vagy a Kata?" (magyarul)
Én: (reflexből) Yes.
Ő: (kicsit megzavarodva) Beszélsz magyarul?
Én: (vörösödve) Igen...
Szóval a Spar kassza nem az a hely, ahol fel vagyok rá készülve, hogy magyarul szólnak hozzám :) Egyébként mint kiderült, együtt dolgozik az egyik skót kollégámmal, aki mesélt neki rólam, ő meg lelkesen jött, hogy hurrá itt egy földije, erre én angolul válaszolok neki :)
No meg az is előfordul, hogy valaki rosszindulatból kérdezi, mint például a tegnapi háromból egy. A hölgy éppen lehordott azért, amiért nem adtam neki valamit, amit elfelejtett kérni (én haszontalan, nem olvastam a gondolataiban), majd a vita közepén megkérdezte, hogy egyébként honnan jöttem. Hát itt fogyott el az egyébként is hírhedten kevés türelmem, és ráförmedtem, hogy ez miért is fontos most neki?! Ezzel a vita hamvába halt, végül megkapta amit nem kért és gyanítom azóta is szidja szegény lengyeleket.
Ezek után egy másik vásárló egészen odáig fajult, hogy azt kérdezte:
"Te vagy a Kata?" (magyarul)
Én: (reflexből) Yes.
Ő: (kicsit megzavarodva) Beszélsz magyarul?
Én: (vörösödve) Igen...
Szóval a Spar kassza nem az a hely, ahol fel vagyok rá készülve, hogy magyarul szólnak hozzám :) Egyébként mint kiderült, együtt dolgozik az egyik skót kollégámmal, aki mesélt neki rólam, ő meg lelkesen jött, hogy hurrá itt egy földije, erre én angolul válaszolok neki :)
2012. április 11., szerda
Magyarország, Belgium, Anglia
Nem aprózzuk el, ha már utazunk, bejárjuk fél Európát.
Az egy hét Magyarországon mindig annyira intenzív, hogy egyszerre vagyok nagyon boldog, lelkes és kicsit csalódott és fáradt és stresszes is. Hiába mondja Oszkár (neki már van rutinja), hogy ne próbáljam meg egy hét alatt bepótolni az előző három hónapot, ha ott vagyok, mindent akarok, azonnal és egyszerre, amit előtte olyan sokáig nélkülöznöm kellett. Ez persze képtelenség, úgyhogy ebből lesz az, hogy mindenkinek mindent megígérek, aminek a felére nem lesz időm és emiatt sokakat megbántok, plusz az otthon töltött 9 napból 7-en folyamatosan fájt a fejem. Persze ezzel együtt is fantasztikus hét volt: jó volt együtt lenni a családdal és a barátaimmal, jó volt látni Budapestet, szórakozni menni, és úgy egyáltalán OTTHON lenni.
Következő állomásunk, Belgium pont olyan volt, amilyennek képzeltem: egy kis ékszerdoboz, csak ékszerek helyett baromi finom kaják voltak a dobozban. A hideget és a családi perpatvart leszámítva szuper nap volt, aminek a fénypontja vitathatatlanul a hajókázás volt.
Mire Londonba értünk, már csak egy egész napos alvásra vágytam egy meleg szobában, amit Andinál meg is kaptunk. Nagy volt a kísértés, hogy ki se mozduljunk a lakásból, de végül is elmentünk a Westfield Londonba, ami a legnagyobb pláza, amiben valaha voltam. Kb. úgy éreztem magam, mint egy falusi kislány, aki először jár a nagyvárosban és minden olyan óriási és szép neki. Újra rácsodálkoztam, hogy London milyen gigászi és sokszínű, és élveztem minden pillanatot, mert ha előttem a sorban áll még egy indiai, egy néger, egy arab és egy német is, akkor abból a sorból én végre nem lógok ki, és a kutyát sem érdekli, hogy nem itt születtem. Másnap még megnéztük Shakespeare Globe színházát, és megebédeltünk Camden Townban, amik végképp meggyőztek arról, hogy London az én városom, ugyanakkor az árak meg arról, hogy London olyasvalakinek a városa, aki 5-ször annyit keres mint én.
Az egy hét Magyarországon mindig annyira intenzív, hogy egyszerre vagyok nagyon boldog, lelkes és kicsit csalódott és fáradt és stresszes is. Hiába mondja Oszkár (neki már van rutinja), hogy ne próbáljam meg egy hét alatt bepótolni az előző három hónapot, ha ott vagyok, mindent akarok, azonnal és egyszerre, amit előtte olyan sokáig nélkülöznöm kellett. Ez persze képtelenség, úgyhogy ebből lesz az, hogy mindenkinek mindent megígérek, aminek a felére nem lesz időm és emiatt sokakat megbántok, plusz az otthon töltött 9 napból 7-en folyamatosan fájt a fejem. Persze ezzel együtt is fantasztikus hét volt: jó volt együtt lenni a családdal és a barátaimmal, jó volt látni Budapestet, szórakozni menni, és úgy egyáltalán OTTHON lenni.
Következő állomásunk, Belgium pont olyan volt, amilyennek képzeltem: egy kis ékszerdoboz, csak ékszerek helyett baromi finom kaják voltak a dobozban. A hideget és a családi perpatvart leszámítva szuper nap volt, aminek a fénypontja vitathatatlanul a hajókázás volt.
Mire Londonba értünk, már csak egy egész napos alvásra vágytam egy meleg szobában, amit Andinál meg is kaptunk. Nagy volt a kísértés, hogy ki se mozduljunk a lakásból, de végül is elmentünk a Westfield Londonba, ami a legnagyobb pláza, amiben valaha voltam. Kb. úgy éreztem magam, mint egy falusi kislány, aki először jár a nagyvárosban és minden olyan óriási és szép neki. Újra rácsodálkoztam, hogy London milyen gigászi és sokszínű, és élveztem minden pillanatot, mert ha előttem a sorban áll még egy indiai, egy néger, egy arab és egy német is, akkor abból a sorból én végre nem lógok ki, és a kutyát sem érdekli, hogy nem itt születtem. Másnap még megnéztük Shakespeare Globe színházát, és megebédeltünk Camden Townban, amik végképp meggyőztek arról, hogy London az én városom, ugyanakkor az árak meg arról, hogy London olyasvalakinek a városa, aki 5-ször annyit keres mint én.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)