Lakáskeresés 2

Azt hiszem, ma megtaláltuk álmaink albérletét. Jó környéken van és nagyon tiszta!! Frissen fel van újítva, vagyis minden tip-top benne és nagyon tágas (a konyhában fogócskázni lehetne). Csomó beépített szekrény és tároló van, szóval nem lenne az az érzésem, hogy még a plafonról is a cuccaink lógnak (mint itt). Gyanús módon még az ára sem vészes, Ł500 és lehet alkudni, mert a tulaj kétségbeesetten szeretné már kiadni. Az ingatlanos szerint jó ideje egyáltalán nincsenek érdeklődők, ami azért elég furcsa, mert akárhogy nézzük, ez a lakás szuper. Azért holnap még megnézünk 2 másikat, de ha nem esik ki csontváz a szekrényből, könnyen lehet, hogy a mainál maradunk.

Lakáskeresés

Próbálunk új albérletet találni, mert egyrészt törvényellenes, hogy hárman lakunk egy 1 hálószobás lakásban, másrészt tényleg nem túl szerencsés, hogy Máté a nappaliban alszik, és kezd nagyon szűkös lenni a hely.

A találjuk meg új otthonunkat projekt keretében tegnap és ma is megnéztünk egy-egy lakást. A tegnapiba egy nagyon jófej ingatlanos vitt el minket, de a humora és a kedvessége sem tudta kompenzálni, amit a lakásban láttunk. Oszkár már a lépcsőházból szeretett volna visszafordulni, de végül is bementünk a lakásba. Az arcunk egyre torzult a rothadó dolgok láttán, majd finoman megjegyeztük, hogy tudjuk, hogy 390 fontért szinte ingyen van, de mi konkrétan akkor sem költöznénk be ha ők fizetnének ugyanennyit. A fickó még győzködött, hogy de ki lesz festve, és az ex-bérlők visszaállítják az eredeti állapotokat (nem akarom tudni, azok milyenek...), de kitartottunk amellett, hogy ide nem festés, hanem egy kézigránát kell.

Ezután mondta, hogy van egy másik lakás is, kicsit drágább ugyan, de akkor az majd biztosan jobban megfelel az igényeinknek, bár épp most újítják fel, de azért nézzük meg. Ma el is mentünk nagy reményekkel, de már a lépcsőházban kezdtem rosszul lenni. A legyek felhőben keringtek, a szagok elkábítottak, és komoly attrakció volt úgy eljutni az ajtóig, hogy se macska pisibe se szarba ne lépjek. A lakásról meg csak annyit, hogy bár azt mondták, hogy teljesen fel lesz újítva, úgy gondoltuk, hogy ezt a lakást bontógolyóval sem tudják annyira felújítani, hogy ott akarjunk élni. Igyekeztünk semmihez sem hozzáérni, aztán futva mentünk ki a házból.

A jó hír viszont, hogy 3 másik lakás megnézésére is kaptunk időpontot, mind drágábbak de elvileg kulturáltabbak is mint ezek. Szóval a lelkesedésünk töretlen :)

Anyának

Próbálok a jó dolgokra koncentrálni, és nem arra, hogy:
- perverz, elkeserítő és megalázó módon megint Dundee-ban vagyok
- a londoni Business suli nélkülem kezdődik el a jövő héten
- a londoni élet valószínűleg örökre álom marad
- se munkám, se iskola, ahol tanulhatnék, se kilátás ezek megváltoztatására

De jó dolog például visszaemlékezni az esküvőnkre, ami minden sutasága ellenére csodálatos volt. Annyi szép emléket adott, amire életünk végéig boldogan fogunk visszaemlékezni. Például nagymama koromban is büszkén fogom nézegetni a fényképeket (szerintem soha sem voltunk még olyan szépek, mint aznap :)), és az emlékkönyvet is jó újraolvasni, mert rengeteg megható és vicces jókívánságot kaptunk.
Bár azt gondoltam, hogy az esküvő a rokonoknak és a barátoknak szól, és az a lényeg, hogy ők jól érezzék magukat meg elérzékenyüljenek, de valójában nekünk is óriási élmény volt. Rengeteg szeretetet és figyelmet kaptunk, és nem csak pózoltunk, tényleg a szerelmünket ünnepeltük. Úgy tűnik, mégiscsak jó dolog félredobni a rációt és a hideg észérveket és rövid együttélés után házasodni, amíg még vakon szerelmesek vagyunk egymásba. :)
Az esküvőszervezés biztos nem lesz a kedvenc elfoglaltságom ezután sem, de menyasszonynak lenni leírhatatlanul jó volt!

God Bless America

Mi lenne, ha következmények nélkül lelőhetnél minden idiótát, aki idegesít: a parasztot, aki két parkolóhelyet foglal el a BMW-jével, a bunkó, kegyetlen műsorvezetőt, az elkényeztetett 16 éves picsákat, akik visítva lehülyézik a szüleiket, mert nem azt a kocsit kapták születésnapjukra, amit akartak és így tovább? Ugye tetszik a gondolat? Szerintem nincs a 21. században olyan gondolkodó lény, aki még nem fantáziált ezen. De egy (Bobcat Goldthwait) odáig jutott, hogy filmet is forgatott erről.

Franket ugyanaznap rúgják ki az állásából, mikor megtudja, hogy gyógyíthatatlan agydaganata van. Felesége már rég elhagyta, az elkényeztetett kis szörnyeteg lánya pedig látni sem akarja. Franknek hát igazán nincs miért tovább élnie, hacsak azért nem, hogy –úgysincs mit vesztenem- alapon párat kinyírjon a fent említett díszpéldányokból. A célpontok száma végtelen, ugyanis hősünk megcsömörlött a modern Amerika minden tipikus polgárától: a képmutatóktól, a sekélyes, szégyentelen, lelketlen, gátlástalan törekvőktől és a felszínes agymosottaktól. Társául szegődik még egy hasonló gondolkodású, életvidám, és kellőképpen torz lelkületű gimnazista, Roxy. Sérthetetlennek tűnő párosuk ezennel elindul igazságot osztani.

A film érdemi mondanivalóját Frank teátrális monológja (mégiscsak amerikai film, nem tudja meghazudtolni önmagát) tartalmazza, miszerint Amerika rossz, romlott, rohad a benne élő emberekkel együtt. A példányok bemutatásánál messzebbre viszont nem jut. Megoldás sincs, hacsak az nem, hogy tényleg öljünk meg minden idiótát, de hát az hova vezet? Noha szórakoztató, és a társadalomkritikai részt tekintve elég elgondolkodtató film, komolyan nem vehető. Bár gyanítom, ez nem is volt célja a szerzőknek.

Saying goodbye

Ahogy sorban búcsúzom el a kollégáimtól és a barátaimtól, mindig egy kicsit szomorúbb leszek, és egyre jobban sajnálom, hogy itt hagyom őket. Valahogy sokkal egyszerűbb volt utálni Skóciát, mindenestül, és számolni vissza a napokat, míg végre elköltözhetek egy élhetőbb helyre. Gondolom ez Murphy vagy csak egyszerű pszichológia, hogy pont mire vége lenne, addigra szeretem meg. Mármint nem az országot, de a tényt, hogy olyan barátokat szereztem, akik képesek még Dundee-t is elviselhetővé tenni.

Az 1 éves külföldi kurzusok átka, hogy az emberek a végén szétszélednek a világ 100 különböző csücskébe, és ha őszinték akarunk lenni, nem sok esély van rá, hogy valaha is újra látjuk egymást. Ez és a tudat, hogy -még ha folyton panaszkodtam is az idő, a kaja és az alkoholisták miatt- valami menthetetlenül véget ért, egy kicsit elszomorít.

Pár hónapja naivan azt gondoltam, hogy az lesz a legboldogabb napja az évemnek, mikor végre itt hagyhatom Skóciát, de most a sok búcsúzkodástól elérzékenyülve már egyáltalán nem vagyok ebben biztos.

Cheerio Scotland

Már csak pár nap és végleg elhagyom Skóciát, William Wallace, a Loch Ness-i szörny, a golf, az örök eső, az Irn bru, a skót duda és a kockás szoknyák hazáját.

Így viszont nem maradhat a blogom címe kata-dundee. Mire kereszteljem át?

Jó hírek

A tegnapi nap két jó híre: 7.5 lett az IELTS-em, ami félredobva minden álszerénységet egyszerűen azt jelenti, hogy nagyon nagyon jól tudok angolul. :) A másik nyelvvizsga eredményére sajnos még július végéig várni kell.

A másik jó hír, hogy Oszkárt behívták egy állásinterjúra Londonba. Először csináltattak vele egy próbamunkát, ami tök jól sikerült neki, jövőhét péntekre pedig személyes interjúra hívták, ami abból fog állni, hogy 3 órán keresztül programoznia kell. De mivel azon a programozási nyelven kell majd csinálnia, amivel 100 éve dolgozik, remélem, hogy nem tudnak olyat mutatni neki, amit ne bírna megcsinálni. A munkahelye ráadásul Camden Town-ban lenne, ami a kedvenc helyünk egész Londonban. Szóval majd míg ő az állásinterjún izzad, én elütöm az időt (meg a leendő fizetését :P) a piacon.

És ha ez még nem lenne elég a jóból, 9 nap múlva indulunk haza, hogy 5 héten keresztül mást se csináljunk, csak motorozzunk, napozzunk a Velencei-tó partján és finomakat együnk. (meg átússzuk a Balatont, megszervezzük az esküvőt, összeházasodjunk meg más apróságok)