Szerencsecsillag

Az utóbbi időben gyanúsan magas a mázlifaktorunk. Oszkár megkapta álmai munkáját: egy meseszép irodában programozik Edinburgh központjában, a Scott Monument lábánál (és egy Whittard bolt közvetlen szomszédságában). Ráadásul valahogy az az érzésem, hogy annyira szereti, hogy akkor is bejárna, ha neki kellene fizetnie, hogy dolgozhasson.

Az egyetlen baj csak az, hogy reggel 8-kor elindul és este 8-ra ér haza. Így alig látom, plusz rám hárulnak olyan dolgok, mint pl. főzés... és nem is folytatom. Ezért hát a büszkeségbe és örömbe vegyül egy kis "Úristen, akkor én most háztartásbeli leszek vagy miaszösz" para. Meg őszintén szólva elég kiábrándító, hogy én emellett egy benzinkúton a 10 fokban fagyoskodok, szeneszsákokat emelgetek és egerek elől menekülök. Mindezt úgy, hogy a havi fizum kevesebb, mint Oszkár 3 napi bére. Szóval kb. múlt péntekre eljutottam odáig, hogy ha már nem a pénzért, nem a túlélésért csinálom, akkor miért is?? Innen pedig már csak egy lépés gondolatban az, hogy "szakadjon meg a benzinkút, ennél én jobbat érdemlek" - megigazítom a tiarát a fejemen és elsétálok.

Mire szeneszsák pakolgatás közben ennek a gondolatnak a végére értem, besétált az ajtón a megváltás. Szó szerint: Mr Findley állandó vásárlónk a benzinkúton, és pénteken miután fizetett, megkérdezte, hogy amúgy nem lenne -e kedvem az irodájában dolgozni... Kis híján a nyakába ugrottam, úgy mondtam, hogy: Yessss :)

Ilyen egyébként nem hiszem, hogy valaha is történt velem. Mármint, hogy valami nagyon nagyon jó dolog az ölembe esett és a kisujjamat sem kellett mozdítanom érte, csak rágondolnom. Azt hittem, hogy a "jó helyen voltam jó időben" típusú mázlisták egy másik univerzumban élnek. Úgy tűnik, mégsem. :)

Irány a college avagy ha kidobnak az ajtón, visszamászok az ablakon

Úgy tűnik, szép lassan megint minden sikerül, amire vágytam: Keddtől business-t tanulok a Perth College-ban! :)

Az ehhez vezető út viszont szokás szerint elég rögös volt. Pár napja Daniela írt, hogy Perth-ben még vesznek fel embereket az egy éves business course-ra, jelentkezzek. Iszonyúan szerettem volna, de aggódtam, hogy nem lehet majd összeegyeztetni a benzinkúttal, ráadásul Perth 22 mérföldre van Dundee-tól, tehát az utazás is elég sokba kerülne. Épp ezért felhívtam a college-ot, hogy megtudjam hány nap kellene menni egy héten. Két nap próbálkozás után végre elértem őket, mire közölték, hogy a kurzus betelt. Addigra viszont már kitöltöttem a 100 oldalas jelentkezési lapot, úgyhogy gondoltam, most már akkor is elküldöm, ha a kutyát sem érdekli ("visszamásztam az ablakon"). Erre ma felhívtak a college-ból, hogy megkapták a jelentkezésemet, fel vagyok véve, kedden várnak szeretettel. Plusz szerencsére csak hetente háromszor kell menni, így a főnököm is rábólintott és az utazást is ki bírom majd fizetni. Mit kívánhatnék még? :)

Öregszem

Kedden elkísértem Mátét az orvoshoz, mert ahhoz hogy regisztrálják, részt kell vennie egy általános orvosi ellenőrzésen. Gondoltam bemegyek vele a nővérhez is, hátha olyat kérdez tőle, amit nem ért. Még le sem ért a fenekem a székre, mikor a nővér rám nézve inkább kijelentette, mint kérdezte: "You're his mom, right?" Én a döbbenettől dadogva válaszoltam, hogy: csak stepmom, ő a férjem gyereke.
Most akkor a) vagy baromi öregnek nézek ki, b) sikerült olyan helyre költöznöm, ahol normális, hogy 26 éves nőknek tinédzser gyereke van. Akárhogy is: Jesszusom!!!

Öröm a köbön

Tudom, hogy nem kellene elkiabálnom, mert abból jönnek a nagy pofáraesések, de ez túl nagy öröm ahhoz, hogy még napokig magamban tartsam. (Nem, Apa, nem vagyok terhes.) Viszont VAN MUNKÁM!! Nem álmaim munkája, de a tény, hogy van: csoda.

Az egész úgy kezdődött, hogy felhívtam az álláshirdetésben megadott telefonszámot, és a nő, aki felvette, rögtön behívott egy állásinterjúra. Én nagy reményekkel meg is jelentem, ő viszont nem volt ott. A férje, akivel együtt vezetik a benzinkutat, mondta, hogy beteg, de odaadja neki az önéletrajzomat és majd másnap hívnak. Ez után egy hétig nem hívtak, úgyhogy elkönyveltem, hogy szemetek és pukkadjanak meg. Aztán egyszer csak hívott a nő, hogy rettentően sajnálja a múltkorit, bemennék -e még egyszer? Naná. Bementem, nagyon kedves volt, a munka is elfogadhatónak tűnt (nagyrészt pénztárosi munka a benzinkút shopjában), és úgy tűnt, hogy én is tetszem neki (mondta, hogy szívesen alkalmaz lengyeleket, mert szorgalmasak :D). Az interjú végén azzal búcsúzott, hogy még másnap döntést hoz, és ha én vagyok a befutó, hívni fog. Hát másnap nem hívott, így én kiborultam, hogy akkor énnekem sose lesz már munkám, és jó feleség módjára kiakasztottam Oszkárt is. Végül ma, pont mire nálam tetőfokára hágott a kétségbeesés és a fojtogató önsajnálat, felhívtak, hogy enyém a munka.

Úgyhogy most megyek is aludni, mert holnap reggel 7-re ott kell lennem :)

Lakáskeresés 2

Azt hiszem, ma megtaláltuk álmaink albérletét. Jó környéken van és nagyon tiszta!! Frissen fel van újítva, vagyis minden tip-top benne és nagyon tágas (a konyhában fogócskázni lehetne). Csomó beépített szekrény és tároló van, szóval nem lenne az az érzésem, hogy még a plafonról is a cuccaink lógnak (mint itt). Gyanús módon még az ára sem vészes, Ł500 és lehet alkudni, mert a tulaj kétségbeesetten szeretné már kiadni. Az ingatlanos szerint jó ideje egyáltalán nincsenek érdeklődők, ami azért elég furcsa, mert akárhogy nézzük, ez a lakás szuper. Azért holnap még megnézünk 2 másikat, de ha nem esik ki csontváz a szekrényből, könnyen lehet, hogy a mainál maradunk.

Lakáskeresés

Próbálunk új albérletet találni, mert egyrészt törvényellenes, hogy hárman lakunk egy 1 hálószobás lakásban, másrészt tényleg nem túl szerencsés, hogy Máté a nappaliban alszik, és kezd nagyon szűkös lenni a hely.

A találjuk meg új otthonunkat projekt keretében tegnap és ma is megnéztünk egy-egy lakást. A tegnapiba egy nagyon jófej ingatlanos vitt el minket, de a humora és a kedvessége sem tudta kompenzálni, amit a lakásban láttunk. Oszkár már a lépcsőházból szeretett volna visszafordulni, de végül is bementünk a lakásba. Az arcunk egyre torzult a rothadó dolgok láttán, majd finoman megjegyeztük, hogy tudjuk, hogy 390 fontért szinte ingyen van, de mi konkrétan akkor sem költöznénk be ha ők fizetnének ugyanennyit. A fickó még győzködött, hogy de ki lesz festve, és az ex-bérlők visszaállítják az eredeti állapotokat (nem akarom tudni, azok milyenek...), de kitartottunk amellett, hogy ide nem festés, hanem egy kézigránát kell.

Ezután mondta, hogy van egy másik lakás is, kicsit drágább ugyan, de akkor az majd biztosan jobban megfelel az igényeinknek, bár épp most újítják fel, de azért nézzük meg. Ma el is mentünk nagy reményekkel, de már a lépcsőházban kezdtem rosszul lenni. A legyek felhőben keringtek, a szagok elkábítottak, és komoly attrakció volt úgy eljutni az ajtóig, hogy se macska pisibe se szarba ne lépjek. A lakásról meg csak annyit, hogy bár azt mondták, hogy teljesen fel lesz újítva, úgy gondoltuk, hogy ezt a lakást bontógolyóval sem tudják annyira felújítani, hogy ott akarjunk élni. Igyekeztünk semmihez sem hozzáérni, aztán futva mentünk ki a házból.

A jó hír viszont, hogy 3 másik lakás megnézésére is kaptunk időpontot, mind drágábbak de elvileg kulturáltabbak is mint ezek. Szóval a lelkesedésünk töretlen :)

Anyának

Próbálok a jó dolgokra koncentrálni, és nem arra, hogy:
- perverz, elkeserítő és megalázó módon megint Dundee-ban vagyok
- a londoni Business suli nélkülem kezdődik el a jövő héten
- a londoni élet valószínűleg örökre álom marad
- se munkám, se iskola, ahol tanulhatnék, se kilátás ezek megváltoztatására

De jó dolog például visszaemlékezni az esküvőnkre, ami minden sutasága ellenére csodálatos volt. Annyi szép emléket adott, amire életünk végéig boldogan fogunk visszaemlékezni. Például nagymama koromban is büszkén fogom nézegetni a fényképeket (szerintem soha sem voltunk még olyan szépek, mint aznap :)), és az emlékkönyvet is jó újraolvasni, mert rengeteg megható és vicces jókívánságot kaptunk.
Bár azt gondoltam, hogy az esküvő a rokonoknak és a barátoknak szól, és az a lényeg, hogy ők jól érezzék magukat meg elérzékenyüljenek, de valójában nekünk is óriási élmény volt. Rengeteg szeretetet és figyelmet kaptunk, és nem csak pózoltunk, tényleg a szerelmünket ünnepeltük. Úgy tűnik, mégiscsak jó dolog félredobni a rációt és a hideg észérveket és rövid együttélés után házasodni, amíg még vakon szerelmesek vagyunk egymásba. :)
Az esküvőszervezés biztos nem lesz a kedvenc elfoglaltságom ezután sem, de menyasszonynak lenni leírhatatlanul jó volt!