London 5. nap: Camden Town

Camden Town London punk negyede, az ott töltött napunk pedig a nyaralás eddigi legjobb része.

 A "mozizás" itt új értelmet nyert, tátott szájjal néztük a furcsábbnál furcsább lényeket, miközben megpróbáltunk átfurakodni a tömegen, hogy eljussunk a piacig:

Ez régen egy istálló volt, innen valók az érdekes szobrok:

A piacot bejárni és végignézni egy élet is kevés lenne. Százféle nemzet kínálja a különleges és izgalmas portékáit és nemzeti ételeit.
Itt megcáfoltunk két általános tévhitet is Angliával kapcsolatban:
1. Nem igaz, hogy állandóan esik az eső és hideg van: gyönyörűen sütött a nap és majd' megsültünk.
2. Nem igaz, hogy ehetetlenek a kaják: isteni finomakat ettünk:

 A piacról kiérve a Regent Canal partján sajátos életmódot folytató embereket láttunk :)

A folyó partján rengetegen élnek ilyen csónakokban. Közös elem a ladikokban, hogy mindegyiknek a tetején van egy leharcolt bringa és pár szobanövény. Mindenki igyekszik otthonossá tenni a lakását :)
Azért ha nem is egy csónakban, de tudnék itt élni:

Hazafelé a Regent parkban láttunk icipici kacsákat,

... és mamutkacsákat is:

Plusz belebotlottunk egy jazz koncertbe, amit igazi punkok módjára a fűben fekve hallgattunk. Nagyon örülök, hogy ma nem a London top10 látnivalóból szemezgettünk, hanem Andira hallgattunk, és megismertük London egy másik, tök izgalmas és laza arcát. Klassz nap volt! :)

London 3. nap

Erre a napra a Tower-t terveztük megnézni. De az odáig vezető bő egy órás út legalább olyan izgalmas volt, mint maga a Tower. Mióta itt vagyunk, minden metrózás és séta a városban -nem tudok rá jobb szót- mozizás. :) Annyira sokfélék, és érdekesek a londoniak, hogy a metrózás a belvárosba mindig azzal telik, hogy nézzük az embereket. Ami első nap elrettentett, most már inkább izgalmas. Szézféle nemzet milliónyi különböző példánya nyüzsög minden nap Londonban, és ez a sokszínűség nagyon megragadó. Nincs két egyforma arc vagy frizura, és nagyon eltérő az öltözködésük is. Gyakori látvány, hogy a metrón egy sorban ül egy néger, egy indiai, egy kínai és egy szőke angol. Mindenki a saját akcentusával, szokásaival, hagyományaival.
A Tower legjobb része egyébként a Beafeater-eknek csúfolt őrök által vezetett túra. Iszonyú viccesek és sok érdekes történetet mesélnek a várról:

A Fehér toronyban korabeli páncélokat lehet nézni 3D-ben ezekkel a menő szemüvegekkel:

Itt pedig háromnegyed órát álltunk sorba, hogy megnézzük a koronázási ékszereket, köztük a jogaron tündöklő Star of Africa-t, a világ legnagyobb gyémántját:

London 2. nap

A nap három legfontosabb felfedezése:
1. Értem amit az emberek mondanak, ez bizony nem Skócia!!
2. Emeletes busz emeletén első sorban utazni király!!
3. A Tower Bridge, London jelképe, nem szürke vagy barna, mint minden más építmény Angliában, hanem... dobpergés.... részben....bugyikék:

London 1. nap

Ha lehetne, ezt a napot töröltetném a jegyzőkönyvből...
Reggel elindultunk első városnéző utunkra London belvárosába. A Buckingham palotát és az őrségváltást szerettük volna megnézni, de mire odaértünk, a palota előtti téren óriási tömeg volt, fürtökben lógtak az emberek mindenhol. Így aztán sajnos semmit sem láttunk az őrségváltásból, úgy ahogy a palotából sem, ugyanis esélyünk sem volt a bejárat közelébe jutni.
B tervünk a Madame Tussauds Múzeum (hírességekről mintázott élethű viaszbábuk) volt. A következő sokkot az a több száz ember és a kb. 100 méteres kanyargó sor okozta, ami a múzeum előtt fogadott minket. Lemondva a több órás sorban állás kecsegtető lehetőségéről C tervként célba vettük a Milleniumi Hidat. A 18 millió fontból épült híd London első gyalogos függőhídja. Az átadását követő harmadik napon lezárták, mert olyan erősen imbolygott oldalra, és csak két évvel (és 5 millió fonttal) később nyitották meg újra. Ezután megnéztük kívülről a Tate Modern-t és a St. Paul's Cathedral-t, majd a több órás metrózástól és röpke városnézéstől kimerülve elindultunk haza.
Valahogy egész nap az volt az érzésem, hogy London mind a 10 millió lakosa mindig ugyanott van és ugyanoda akar bejutni, mint mi. A 13 metróvonal mindegyike egész nap zsúfolt, és szinte nincs egy nyugodt pontja sem ennek a gigászi méretű városnak.

London 0. nap

Az első ember, akit Londonba érve megpillantunk, az egy belőtt néger pasi, aki az út mellett a félméteres téglafalon egyensúlyozik (szerintem azt haluzta, hogy egy toronyház tetején van és ő Superman). A külváros amúgy erősen hajaz Kőbánya alsóra.
A következő 10 percben, amíg haladunk a belváros felé, továbbra sem látunk fehér embert, amitől kezdünk kicsit megzavarodni, meg aggódni, hogy jó helyen járunk -e. Később Andi elmondja, hogy az a része a városnak "kevésbé szép", és ott lehetőleg ne szálljunk le a metróról, ha épségben haza akarunk érni.
Egy kicsivel szebb részen megállunk vásárolni, ahol már jóval színesebb a kép: nemcsak négerek, hanem indiaiak és arabok is vannak.
Este lemegyünk egy pubba, ahol magyar a szakács, az egyik pincér és egy vendég is. Ezennel beigazolódik a gyanúnk: Londonban nem angolok élnek.
A metróvégállomáson egy kisebb vagyonért veszünk bérletet. Még a külvárosban is úgy hömpölyög a tömeg, hogy már-már szédülök tőle. A nyugodt, csöndes Dundee után London olyan mint egy ezerszínű, nyughatatlan hangyaboly.

Időjárásjelentés

Muszáj megörökítenem a pillanatot, mert félek, hogy nem lesz több ilyen a történelemben:
Budapest: 19 fok, záporok
Dundee: 23 fok, derült (ragyogó napsütés, tomboló nyár)
Megyek, megkeresem a fürdőruhámat :)

Edinburgh

Tegnap Edinburghban jártunk. Eredetileg az Ikea-ba készültünk (ami most már nem ikea, hanem ájkía. Ja és nem palmolívval fürdök, hanem pelmolájvval és nem lévisz farmert hordok, hanem lívájszt), de végül a belvárosban kötöttünk ki egy kis városnézésre. Rögtön belebotlottunk egy spanyol napok féleségbe, ahol 45 kiló csirkehúsból sütöttek paella-t.
Aztán megmásztuk a Scott emlékművet:

287 lépcsőfok vezet fel a tetejére, de a gyönyörű kilátás miatt megéri:

Egy dologgal nem számoltunk csak: a csigalépcső néha annyira összeszűkül, hogy egy ember is alig fér el. Még kellemetlenebb, ha pont egy ilyen szűk részen találkozol egy izzadt, kövér nővel. Én még valahogy elosontam mellette, de Oszkár kénytelen volt egészen közeli kapcsolatba kerülni vele >:D
Ez ilyen hatással volt rám:

Aztán már nem csak szűk, de alacsony is lett a hely, és elhangzott az a nyelvbotlás, hogy: "Bazzeg nem hiszem el, hogy nem tudom kinyitni a fejem!"

A végére annyira szűk lett a járat, hogy Oszkár menthetetlenül beragadt, így kénytelen voltam sorsára hagyni :)

A csúcson még megpróbálkoztunk egy közös fotóval:

Nem adtuk fel:

És végül sikerült:

Ami még igazán megfogott Edinburghban, azok a koldusok. Adott, hogy minden valamirevaló koldusnak van kutyája. De hány koldusnak van olyan kutyusa, amelyik zabálnivaló, esedező tekintettel, a szájában tartja a gazdi sapkáját, és kvázi koldul helyette? A másik rendhagyó koldus egy jól szituált, tiszta középkorú férfi volt, márkás ruhákban. A földön ülve olvasott, mellette pedig egy tábla tájékoztatott róla, hogy egy sérült veterán, aki segítségre szorul. Hát kinek mi a nyomor :)