Anyának

Próbálok a jó dolgokra koncentrálni, és nem arra, hogy:
- perverz, elkeserítő és megalázó módon megint Dundee-ban vagyok
- a londoni Business suli nélkülem kezdődik el a jövő héten
- a londoni élet valószínűleg örökre álom marad
- se munkám, se iskola, ahol tanulhatnék, se kilátás ezek megváltoztatására

De jó dolog például visszaemlékezni az esküvőnkre, ami minden sutasága ellenére csodálatos volt. Annyi szép emléket adott, amire életünk végéig boldogan fogunk visszaemlékezni. Például nagymama koromban is büszkén fogom nézegetni a fényképeket (szerintem soha sem voltunk még olyan szépek, mint aznap :)), és az emlékkönyvet is jó újraolvasni, mert rengeteg megható és vicces jókívánságot kaptunk.
Bár azt gondoltam, hogy az esküvő a rokonoknak és a barátoknak szól, és az a lényeg, hogy ők jól érezzék magukat meg elérzékenyüljenek, de valójában nekünk is óriási élmény volt. Rengeteg szeretetet és figyelmet kaptunk, és nem csak pózoltunk, tényleg a szerelmünket ünnepeltük. Úgy tűnik, mégiscsak jó dolog félredobni a rációt és a hideg észérveket és rövid együttélés után házasodni, amíg még vakon szerelmesek vagyunk egymásba. :)
Az esküvőszervezés biztos nem lesz a kedvenc elfoglaltságom ezután sem, de menyasszonynak lenni leírhatatlanul jó volt!

God Bless America

Mi lenne, ha következmények nélkül lelőhetnél minden idiótát, aki idegesít: a parasztot, aki két parkolóhelyet foglal el a BMW-jével, a bunkó, kegyetlen műsorvezetőt, az elkényeztetett 16 éves picsákat, akik visítva lehülyézik a szüleiket, mert nem azt a kocsit kapták születésnapjukra, amit akartak és így tovább? Ugye tetszik a gondolat? Szerintem nincs a 21. században olyan gondolkodó lény, aki még nem fantáziált ezen. De egy (Bobcat Goldthwait) odáig jutott, hogy filmet is forgatott erről.

Franket ugyanaznap rúgják ki az állásából, mikor megtudja, hogy gyógyíthatatlan agydaganata van. Felesége már rég elhagyta, az elkényeztetett kis szörnyeteg lánya pedig látni sem akarja. Franknek hát igazán nincs miért tovább élnie, hacsak azért nem, hogy –úgysincs mit vesztenem- alapon párat kinyírjon a fent említett díszpéldányokból. A célpontok száma végtelen, ugyanis hősünk megcsömörlött a modern Amerika minden tipikus polgárától: a képmutatóktól, a sekélyes, szégyentelen, lelketlen, gátlástalan törekvőktől és a felszínes agymosottaktól. Társául szegődik még egy hasonló gondolkodású, életvidám, és kellőképpen torz lelkületű gimnazista, Roxy. Sérthetetlennek tűnő párosuk ezennel elindul igazságot osztani.

A film érdemi mondanivalóját Frank teátrális monológja (mégiscsak amerikai film, nem tudja meghazudtolni önmagát) tartalmazza, miszerint Amerika rossz, romlott, rohad a benne élő emberekkel együtt. A példányok bemutatásánál messzebbre viszont nem jut. Megoldás sincs, hacsak az nem, hogy tényleg öljünk meg minden idiótát, de hát az hova vezet? Noha szórakoztató, és a társadalomkritikai részt tekintve elég elgondolkodtató film, komolyan nem vehető. Bár gyanítom, ez nem is volt célja a szerzőknek.

Saying goodbye

Ahogy sorban búcsúzom el a kollégáimtól és a barátaimtól, mindig egy kicsit szomorúbb leszek, és egyre jobban sajnálom, hogy itt hagyom őket. Valahogy sokkal egyszerűbb volt utálni Skóciát, mindenestül, és számolni vissza a napokat, míg végre elköltözhetek egy élhetőbb helyre. Gondolom ez Murphy vagy csak egyszerű pszichológia, hogy pont mire vége lenne, addigra szeretem meg. Mármint nem az országot, de a tényt, hogy olyan barátokat szereztem, akik képesek még Dundee-t is elviselhetővé tenni.

Az 1 éves külföldi kurzusok átka, hogy az emberek a végén szétszélednek a világ 100 különböző csücskébe, és ha őszinték akarunk lenni, nem sok esély van rá, hogy valaha is újra látjuk egymást. Ez és a tudat, hogy -még ha folyton panaszkodtam is az idő, a kaja és az alkoholisták miatt- valami menthetetlenül véget ért, egy kicsit elszomorít.

Pár hónapja naivan azt gondoltam, hogy az lesz a legboldogabb napja az évemnek, mikor végre itt hagyhatom Skóciát, de most a sok búcsúzkodástól elérzékenyülve már egyáltalán nem vagyok ebben biztos.

Cheerio Scotland

Már csak pár nap és végleg elhagyom Skóciát, William Wallace, a Loch Ness-i szörny, a golf, az örök eső, az Irn bru, a skót duda és a kockás szoknyák hazáját.

Így viszont nem maradhat a blogom címe kata-dundee. Mire kereszteljem át?

Jó hírek

A tegnapi nap két jó híre: 7.5 lett az IELTS-em, ami félredobva minden álszerénységet egyszerűen azt jelenti, hogy nagyon nagyon jól tudok angolul. :) A másik nyelvvizsga eredményére sajnos még július végéig várni kell.

A másik jó hír, hogy Oszkárt behívták egy állásinterjúra Londonba. Először csináltattak vele egy próbamunkát, ami tök jól sikerült neki, jövőhét péntekre pedig személyes interjúra hívták, ami abból fog állni, hogy 3 órán keresztül programoznia kell. De mivel azon a programozási nyelven kell majd csinálnia, amivel 100 éve dolgozik, remélem, hogy nem tudnak olyat mutatni neki, amit ne bírna megcsinálni. A munkahelye ráadásul Camden Town-ban lenne, ami a kedvenc helyünk egész Londonban. Szóval majd míg ő az állásinterjún izzad, én elütöm az időt (meg a leendő fizetését :P) a piacon.

És ha ez még nem lenne elég a jóból, 9 nap múlva indulunk haza, hogy 5 héten keresztül mást se csináljunk, csak motorozzunk, napozzunk a Velencei-tó partján és finomakat együnk. (meg átússzuk a Balatont, megszervezzük az esküvőt, összeházasodjunk meg más apróságok)

Interjú Londonban

Már halogatom egy ideje, hogy írjak róla, csak hát hirtelen annyi dolgom lett. Nyelvvizsgára készülök (már csak két hét :S), vállaltam pár plusz műszakot (kicsit túlköltekeztünk mostanában) és szervezem a jövő évünket (Londonban!!).

A kis kiruccanásunknak Londonba most épp egy college interjú volt az apropója. Bár már felvettek egy másikba, ez (South Thames College) jobban tetszett, úgyhogy úgy éreztem, azért van tétje ennek a beszélgetésnek. A 8 órás autóút végére már egyrészt elhalt a fenekem, másrészt meg kezdtem nagyon izgulni. Ráadásul kocsiban, egy forgalmas csomópont melletti mozgássérült parkolóban átöltözni feledhetetlen élmény. A lényeg, hogy magamra öltöttem a legelegánsabb ruhámat és megcéloztam a college-ot. Ahogy a magassarkúmban tipegtem elveszve, remegve a college felé, valahogy érthetetlennek tűnt, hogy miért zsong-bong tovább a város, mintha ott se lennék, teljesen figyelmen kívül hagyva az én kínlódásomat.

Amint beléptem a college ajtaján, a látvány elterelte a figyelmemet a saját nyomoromról. Bár maga a college nagyon szép és modern, az interjúra várakozók inkább egy menekülttáborra hasonlítottak. Finoman szólva kilógtam a farmeros, szakadt pólós fekete tinédzserek sorából. A döbbenetből egy szlovákiai magyar lány rántott ki, aki meghallotta, hogy magyarul beszélek (telefonon Oszkárral), és boldogan lecsapott rám. Így már ketten voltunk szépen felöltözött, fehér lányok.

Az interjú maga tényleg inkább csak egy beszélgetés volt. A tanárnő oldaláról nagyrészt abból állt, hogy dicsérte az angolomat és kérdezgetett, hogy hol és hogyan és mennyi idő alatt tanultam meg ilyen jól angolul. Mondanom se kell, nőttem kb. 10 centit. Majd végül közölte, hogy -bár normálisan minden külfölditől egy 6.0-ás IELTS-et kérnek-, ez az én esetemben nevetséges lenne, így ő ad egy "unconditional offert", vagyis feltétel nélkül felvesz a kurzusra. :))

Hát nagyjából repülve hagytam el az épületet. Hogy felvettek, az hagyján, de hogy egy angol azt mondta, hogy fantasztikus az angolom, ennél szebbet nem is kívánhattam volna. A lelkesedésem csak valahol az ezt követő kétórás metrózás közepénél fogyott el... Ha indítanának egy kurzust a londoni metróhálózatról, arra is jelentkeznék.

Highland & Isle of Skye

Kiderült, hogy Skóciának vagy egy szerethető és értékes oldala is, amiért pár napra hajlandó voltam megbocsátani mindenért (kajáért, időjárásért, emberekért). Az 5 napos highlandi utunk alatt olyan gyönyörű helyeket láttunk, amilyeneket még soha ezelőtt.

Nem válogattam ki képeket, mert képtelenség lenne, hiszen mindegyik olyan gyönyörű (ok, kicsit elfogult vagyok). Szóval íme a link a kimerítő 350 képünkhöz Highland & Isle of Skye

Minden este megbeszéltük, hogy kinek mi tetszett aznap a legjobban, de szinte lehetetlen egy dolgot kiválasztani. Azért ha fegyverrel fenyegetnének, hogy mondjak valamit, akkor az utolsó napi hajókirándulást választanám. Azelőtt még csak nagyon távolról láttam fókákat, ott viszont olyan közel vittek hozzájuk, hogy szuperül látszottak. Ráadásul mindezt egy festői öbölben, körülöttünk a magas hegyekkel... Na jó, szóval ezt nem lehet szavakkal leírni. Meseszép volt.

Plusz ne feledkezzünk meg a királyrákboncolásról (megdolgoztam a kajámért), a Whiskey üzemről (végre megtudtam, hogy hogyan készítik és mitől olyan marha drága), a túrákról (sziklamászós, lápos), és hogy csodával határos módon 5 teljes napig nem esett az eső, sőt az egyik túrán le is égtünk (!!).

Egyik nap olyan tengerparton jártunk, ahol egyszerűen csak leültünk, és azt éreztem, hogy innen soha többet nem akarok elmenni, mert ennél szebb, nyugodtabb és érintetlenebb helyet elképzelni sem tudok. Tudom, még kicsi vagyok és majd biztos sok szép helyen fogok még járni, de most úgy érzem, hogy már ezért is megérte megszületni.